DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso most is mérges Monza miatt

Zajlanak az események Fernando Alonso körül, ami a szerződéseket illeti, a spanyol azonban még kivár a döntéssel. A monzai versenybírás ügyet azonban nem kívánja teljesen annyiban hagyni.

Különös, hogy Fernando Alonsóban ekkora nyomot hagyott a két héttel ezelőtti monzai incidens, amikor is Jolyon Palmer úgy tartotta meg a pozícióját a McLaren spanyol pilótája előtt, hogy levágta a sikánt és nem engedte vissza maga elé a kétszeres világbajnokot.

Az eset a legjobb tízen kívül történt, Fernando Alonso azonban mégis nagyon sokáig füstölgött a rádióban az eset miatt. Többször is viccnek nevezte Palmer öt másodperces büntetését tette miatt, valamint kérdezgette a brit aktuális pozícióját a versenyben. Amikor egyszer csak azt a hírt kapta, hogy Palmer kiállni kényszerült, csak annyit mondott, hogy „karma”.

Palmer csak a kanyarlevágással tarthatta meg helyét, ám a büntetés ellenére is Alonso előtt maradt volna végül


Közel két hét telt már el az említett probléma óta, Fernando Alonso viszont még mindig nem engedte el a dolgot, szerinte az FIA és a versenybíróság hibázott a túl enyhe büntetés kiszabásánál, beszélni szeretne Szingapúrban a versenyzői meghallgatáson a stewardokkal.

„Szeretnék velük beszélni erről, bár nincs túlságosan sok mondanivalóm. Úgy vélem, egyértelműen hibáztak a büntetésnél, de ők ezt már azóta tudják, így nem hiszem, hogy sokáig tart majd a beszélgetés” – nyilvánította ki véleményét Fernando Alonso.

A Renault brit pilótája egy büntetőpontot is kapott utólag a sikán levágása utáni vissza nem engedésért. Palmer bízik abban, hogy ezúttal végre rámosolyog a szerencse, ugyanis egyetlen pontocskát sem szerzett idén eddig, szinte biztosan nem lesz helye jövőre egy csapatnál sem. „A legutóbbi két versenyen sokkal jobban ment, még ha ez a végeredményben nem is látszódik meg. Mindig különböző problémák lépnek fel az autóval, de remélhetőleg most már ennek vége, az autó erős lesz, különösen a következő néhány versenyen” – fogalmazott Jolyon Palmer.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: