DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A McLaren jövőre újra visszatérhet a dobogóra

A hivatalos motorszállítói bejelentés után nagy az elégedettség a McLaren háza táján. Valóban egy csapásra megoldódott a legnagyobb probléma és a wokingiak ismét a dobogó rendszeres vendégei lesznek?

Péntektől végre hivatalossá vált, amit nagyjából mindenki részletesen tudott már a Formula-1 berkein belül, hogy a McLaren lecseréli a Honda-erőforrásokat és a Renault partneristállójává válik 2018-tól, három éven át. A Honda a Toro Rossóhoz csatlakozik, így a japán szakemberek időt nyertek, hogy bebizonyítsák, képesek megbirkózni az F1 jelentette kihívással.

Több szakember szerint csak rövid távon jár jobban a McLaren, hogy megszabadult a Hondától, mivel a Renault-motorok is elég problémásak az utóbbi években, ráadásul lassabbak is, mint a Mercedes vagy a Ferrari. A kasztni azonban annyira jól sikerült, hogy idén jó eséllyel az első három hely valamelyikéért is harcban lehetnének egy ütőképes motorral. Stoffel Vandoorne, a McLaren jövő évre is szerződéssel rendelkező pilótája biztos abban, hogy jövőre már dobogóért harcolhat.

Vandoorne úgy gondolja, jövőre reális cél a rendszeres dobogó


„Biztos vagyok abban, hogy az istálló jövőre a dobogóért lesz harcban. Ahogy ebben a szezonban fejlesztettük az autót, nagyon is biztató. Természetesen igen sok problémán mentünk keresztül, de minden a pozitív irányba halad a gyárban is. Nyilván most nagyon sok dolog változik meg, de ez a változás jótékony hatású, különösen jelenlegi helyzetünket nézve” – nyilatkozta Vandoorne, a McLaren egyik pilótája.

„Nagy szükségünk van arra, hogy a csapatot ismét az első helyekre juttassuk vissza, az állóvíz sosem tesz jót. Most azonban változtatunk rendesen és remélhetőleg hamarosan látható is lesz ezek pozitív hatása” – tette hozzá a belga pilóta.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: