Steward
Bognár Viktor
2017. szeptember 25. hétfő
F1

A halo sem végleges megoldás

Ugyan a csapatok többsége füstölög amiatt, hogy túl hirtelen érkezett a döntés a halo 2018-as bevezetéséről, mégis az eddigi legjobb megoldásnak tűnik. Az FIA szerint azonban a halo sem végleges.

2018-tól kötelező a halo nevű fejvédelem a Formula-1-ben, a jövő évi versenyautókat ennek megfelelően kell megtervezni. Korábban is felvetődött a gondolata valamilyen extra védelem bevezetésének, ám végül Jules Bianchi 2014-es, (végül halálos kimenetelű) suzukai balesete volt az utolsó csepp a pohárban.

Jó ideje két párhuzamos alapötlet futott két szálon, a Red Bull által kifejlesztett pajzs és a Mercedes megoldása, a halo, ami végül zöld utat kapott. A csapatok nem igazán lelkesedtek a 2018-as kötelező bevezetés miatt, főleg az időpont végett, mivel szerintük az egész versenyautót alapvetően át kell tervezniük, amire már nem túl sok idejük maradt, ha a téli tesztekre el is akarnak készülni.

A halo mellett döntött az FIA, de jobb ötlet esetén váltanak bármikor

Jean Todt, az FIA elnöke szerint egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy a halo egy végső megoldás, de jelenleg nincs jobb. Azonban változatlanul nyitott az alternatív ötletekre és ha jobbat talál ki valaki, biztosan áttérnek. „Nem vagyok szakértő. Az igazi zsenik gondolataira és elemzéseire hagyatkozom. Ezt tartottuk a legjobbnak, mert a tesztelések közben ez garantálta a legjobb sikert a fejvédelem terén” – nyilatkozta Jean Todt.

„Ez az első lépcsője egy hosszú folyamatnak, hogy a sportot még biztonságosabbá tehessük. amilyen gyorsan csak lehet. Ahogy telik az idő, biztosan találunk majd jobban kinéző és még biztosabb cockpitvédelmet” – tette hozzá az egykori Ferrari-csapatfőnök. A Red Bull egy megnagyobbított és megerősített első szélvédővel próbálkozott, ami oldalirányból is védett volna. Optikailag jobban nézett ki, de a törésteszteken nem bizonyult elég erősnek, ráadásul túl nagy volt a félelem, hogy egy ütközéskor a versenyző lefejeli a pajzsot.

Vettel gyorsan levetette a pajzsot, borzalmasan érezte magát vezetés közben

Sebastian Vettel Silverstone-ban élesben is kipróbálta, de egyáltalán nem voltak jók a visszajelzései. Nagyon erős, turbulens levegő nyomta előre a fejét nagy sebességnél, ráadásul szédült is rövid idő után, így egyetlen kör után az eszköz leszerelésre került a Ferrariról. Vélhetően ez volt a döntő mozzanat, hogy végül a halo mellett döntött az FIA.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?