Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 23. csütörtök
F1

Szingapúr is elúszhat a McLarennek

A Magyar Nagydíj óta azon taktikázik a McLaren-Honda, hogy a nekik fekvő Szingapúri Nagydíjra tiszta lappal érkezhessenek és ne kapjanak büntetést. Sajnálatos módon ez kicsit sem biztos.

A wokingi istálló még mindig a Honda vizsgálati eredményére vár, hogy megtudja, Stoffel Vandoorne autójában teljes motorcserét kell-e végrehajtani azok után, hogy Monzában mind az időmérőn, mind a versenyen tönkrement egyik motorkomponense. Vandoorne esetében, ha cserélni kell, az már a 11. elem lenne az évben (4 a megengedett), így természetesen jönne a súlyos rajtbüntetés.

Több szempontból is érdekes a McLaren-Honda helyzete a napokban. Először is nagyon erősen tartja magát az a híresztelés, hogy az istálló már aláírt a Renault-val a következő évadra egy motorszállítói szerződést, a Honda pedig vélhetően megy a Toro Rossóhoz, de a McLaren mindenképpen váltani akar.

Másrészt a japán erőforrás év elejéhez képest láthatóan gyorsult, mind Belgiumban, mind Olaszországban, egy sok lóerőt igénylő pályán sikerült a Q3-ba verekednie magát egy-egy versenyzőnek, bár egyik esetben sem sikerült végül a jó rajtpozíciót kihasználni, mert mindkétszer motorcsere miatt érkezett a visszasorolás a rajtrácson, általában a mezőny végére.

Év elején ez teljesen kizárt lett volna, a Honda azonban sokat faragott a hátrányán. Bár versenyhétvégéken át megbízhatóan teljesített végre a japán erőforrás, legutóbb Monzában mégis előjöttek motorhibák, mindkétszer az MGU-K komponens adta meg magát Stoffel Vandoorne autójában (pedig a versenyre újat szereltek be).

Ha nem ússza meg a motorcserét a McLaren, Szingapúrban sem lesz esély, nagyon nehéz előzni, pláne Hondával

Nagyon várják a Hungaroringhez hasonló Szingapúri Nagydíjat, a szűk, sok lassú és közepesen gyors kanyarral tarkított, csúszós pálya igazán fekszik az idei McLarennek, kettős pontszerzés a célkitűzésük. A rajtbüntetések azonban közbeszólhatnak. A japán szakemberek múlt héten azt nyilatkozták, hogy az elromlott motorkomponensek javíthatók, nem lesz szükség rajtbüntetésre, de teljes biztonsággal nem állították, hogy nem kell cserélni. A McLaren jelenleg a Honda állásfoglalására vár, hogy kiderüljön, lesz-e rajtbüntetés Vandoorne-nál.

Alonso sem fejezte be az Olasz Nagydíjat, ám nála a sebességváltó rakoncátlankodott. Annak cseréje nem jár rajtbüntetéssel, mivel nem fejezte be a versenyt, de félő, ha pontosan ugyanazt a motort kapja meg, mint Vandoorne, vajon ott is előjön-e az MGU-K hibája. A Honda még nem mutatta be a végleges Spec-4 erőforrást, de már jóval túlhaladták a tűrhetően teljesítő Spec-3-at, szerintük ez most a 3.7-es verzió lesz.

„Keményen dolgoztunk, hogy elkerüljünk minden büntetést Szingapúrban, ami gátolhatná jó teljesítményünket és fejlődésünket. Reméljük, nem kell Stoffel autójában végül cserélni a motort, de a hivatalos megerősítésre még várunk” – nyilatkozta Eric Boullier csapatfőnök.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?