DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bezárult az ajtó Kubica előtt?

Egy szombati sajtóhír szerint Carlos Sainz aláírt a Renault-hoz 2018-ra, a Toro Rosso megállapodott a Hondával, a McLaren pedig vélhetően a Renault-val. Elszálltak Kubica esélyei a visszatérésre?

Az idei nyár során háromszor is tesztelt az egyszeres futamgyőztes lengyel versenyző Formula-1-es autóval, mindhárom alkalommal a (Lotus) Renault versenygépét terelgette. Két privát teszt után, ahol az öt évvel ezelőtti konstrukciót vezethette, augusztusban végre az idei versenygép volánja mögé is beülhetett.

A 2011 februárjában súlyos ralibalesetet szenvedő Robert Kubica jobb karja a komoly sérülés nyomán csak korlátozott mozgásra képes. Ennek ellenére mindhárom teszten nagyon biztató köridőket és fizikai állóképességet mutatott fel a lengyel pilóta és bejelentette, hogy készen áll a Formula-1-be való visszatérésre.

Legerősebben a Renault jelent meg lehetséges csapatként, főleg, hogy Jolyon Palmer ennyire alulteljesít Nico Hülkenberghez képest. Többen úgy vélték, hogy már Belgiumban lecserélik Palmert Kubicára. Ez nem történt meg, de Palmer változatlanul pont nélkül áll 13 futam után is, Kubicával kapcsolatban az röppent fel, hogy Malajziában esetleg megkapja az első szabadedzést a Renault-nál.

Minden elképzelést boríthat az a sajtóhír, amiről már szombaton hírt adtunk, miszerint Carlos Sainz megállapodott a gyári Renault istállóval 2018-ra, ráadásul már lehetséges, hogy Malajziában váltja Palmert, akivel szemben elfogyott a türelem. Innentől valószínűtlennek tűnik, hogy Kubica beülhet az autóba éppen Sepangban.

Sokan szerették volna, de vélhetően Kubicának nem jut hely a rajtrácson 2018-ban


A Mercedesnél majdnem biztos a páros, a Ferrarinál, a Red Bullnál nincs hely, most már a Renault-nál sem, a McLarennél sem lesz, mert a Renault-motor megszerzése innentől szinte biztosnak tűnik, ezzel Alonso maradása is. A Force Indiánál egyelőre csak Ocon szerződése biztos jövőre, de Perez hosszabbítása is csak formaságnak tűnik. A Haas is bejelentette, hogy nem változtat idei párosán.

Ennyi volt a tündérmese és Kubica mégsem tér vissza? Az egyetlen használható alternatíva még a Williams lehet a lengyel számára, Lance Stroll mellé jövőre is kellene egy rutinos pilóta, igaz, Felipe Massa is szívesen maradna a korábbi nyilatkozatai alapján. A Toro Rossónál valószínűleg hiába kopogtat, mivel hosszú évek óta a Red Bull pilótapolitikája arról szól, hogy saját nevelésű versenyzőiket ültetik F1-es autóba, Sainz távozása esetén erre legnagyobb esélye Pierre Gaslynak, vagy a Honda juniorversenyzőjének, Nobuharu Matsushitának van.

Azoknak, akik bíztak Robert Kubica 2018-as visszatérésében, egyáltalán nem jelent jót az utóbbi napok történése, vélhetően nem jut hely a rajtrácson a népszerű lengyel pilótának.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: