DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Williams kivárja Massa döntését

Jelenleg fontosabb dolgok is vannak a csapatnál, hiszen ádáz csata folyik a konstruktőri bajnokság ötödik pozíciójáért. A Williams szeretné megtartani ezt a helyet, melyre igen sok a jelentkező.

A brazil veterán pilóta még nem döntött, hol folytatja karrierjét 2018-ban. Annyit azonban biztosan tudunk, hogy az F1 után a Formula-E-ben próbálna szerencsét, ahol már tesztelt is egy versenygépet.

A Williams vezetősége nagyon hálás Massának, amiért Bottas elszerződése után vissza tudták hívni a 2017-es szezonra: „Felipe fantasztikus munkát végzett, ez egy extra év nekünk vele. Nagyon kedves tőle, hogy visszajött, amikor szükségünk volt a szolgálataira.”

Claire Williams elmondta, Massán múlik, szeretne-e még egy évet eltölteni a csapatnál: „Nyilván az utóbbi néhány verseny kemény volt neki az orvosi problémája miatt, de most már ezen is túl vagyunk, és alig várjuk, hogy tovább dolgozhassunk együtt az év hátralévő részében. Most már csak várunk, és meglátjuk, mi fog történni jövőre.”

williams-kivarja-massa-donteset



A Williams jelenleg az ötödik pozíciót foglalja el a csapatok között 55 egységgel, de nagyon közel van hozzá mögötte a Toro Rosso (40 pont), a Haas (35 pont) és a Renault (34 pont) is. A grove-i istállónál azonban kénytelenek elismerni, hogy az 58 pontos hátrányukat a Force Indiával szemben nem biztos, hogy le tudják dolgozni.

„Azt hiszem, világossá tettük, hogy a csapat jelenleg a konstruktőri bajnokságra koncentrál, és mindenképp be kell biztosítanunk az ötödik pozíciót. Sajnos nem hiszem, hogy közelebb tudunk kerülni a Force Indiához, de nagyon sok csapat van mögöttünk, aki meg szeretne előzni minket, és nem áll módunkban átadni ezt a helyet senkinek.”

A brit csapatvezetőnő elárulta, mik a prioritások istállójánál: „Tehát jelenleg a cél az, hogy javuljon a pályán nyújtott teljesítményünk, nem pedig az, hogy a pilótafelálláson gondolkodjunk. Még mindig van 8 verseny év végéig, tehát még van egy kis idő eldöntenünk, mi lesz jövőre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: