DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kínai szupersztárról álmodik a McLaren

Bár a világ legnépesebb országában lassan másfél évtizede vendégeskedik az F1, igazán erős versenyző eddig nem került ki onnan, aki megütötte volna a száguldó cirkusz szintjét.

Amikor 2004-ben az első Kínai Nagydíjat rendezték a Forma-1-ben, Ho Pin Tung állt a legközelebb ahhoz, hogy egyszer bemutatkozon a sportágban, hiszen miután 2003-ban megnyerte a Formula BMW Asia sorozatot, a Williams-BMW tesztlehetőséggel jutalmazta őt érdemeiért. Bár 2007-ben a BMW, 2009-ben pedig a Renault szerződtette tesztpilótájának őt, igazi lehetőséget soha nem kapott, és minden bizonnyal már nem is fog.



Nála többre vitte Ma Csing Hua, aki 2012-ben négy szabadedzésen vezethette a HRT versenygépét, 2013-ban, hazai pályán pedig a Caterhamben kapott lehetőséget, de hamar kiderült, hogy őt is csak nemzetisége miatt alkalmazták. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown meg van győződve arról, hogy nincs messze a következő ázsiai szupersztár. „El fog jönni ez az idő” - nyilatkozta az amerikai a Motorsport-Totalnak. „Minél többet szerepel a Forma-1 Ázsiában, annál könnyebb lesz.”

Brown azonban tudja, hogy ez nem csak pénz kérdése. „A tehetséget nem lehet legyártani - persze előfordul, de sztárok nem közülük származnak. De nincs annyi brazilunk sem, amennyi kellene, ahogyan olaszok és amerikaiak sem” - tette hozzá. Jelenleg talán az F3-as Premánál versenyző Guan-ju Zsu-nak lenne a legnagyobb esélye az F1-re kínai versenyzőként, azonban a 2015-ös olasz F4-es második helye az eddigi legjobb eredménye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: