DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

NASA-szakemberrel dolgozik együtt a Mercedes

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan sikerül leküzdeniük az F1-es csapatoknak az időeltolódást, Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója most elmondta, kinek a segítségét veszik igénybe, és hogyan.

Noha május és szeptember között egyetlen kivétellel Európában utazik a Forma-1-es mezőny, az év elején és végén, a tengerentúli futamok bizony komoly igénybevételt jelentenek a pilóták, a mérnökök, a szerelők és az összes többi csapattag számára. Mindez azért, mert a legtöbben két verseny között visszatérnek az öreg kontinensre néhány nap erejéig, hogy aztán újból elinduljanak egy amerikai, vagy egy ázsiai verseny helyszínére, amely jelentősen megnehezíti az akklimatizálódást.



Toto Wolff a Mercedes rajongóinak kérdéseire válaszolt egy, a csapat YouTube-csatornájára feltöltött videóban, ahol azt is megosztotta a nézőkkel, hogy hogyan sikerül leküzdeniük a jet laget és az időeltolódás okozta kellemetlenségeket. „Mindenkinek meg kell találnia a saját útját” - mondta az osztrák. „Általában a keletre történő utazással van a probléma, ha nyugatra utazunk, akkor egyből elalszom, és nincs problémám a jet laggel. Japán nagyon nehéz, ott például nem igazán tudok aludni, egyébként imádom az országot.”

„Ezen a téren együtt dolgozunk a NASA-val, pontosabban az egyik orvosukkal, aki alvási terveket készít űrhajósok számára. Mindig velünk van egy doboz, tele különböző eszközökkel: alvómaszkok, szemtakarók, füldugók, kék fények, különböző bogyók, nevetőbogyók, melyek segítenek az elalvásban. Ha valaki hatalmas mosolyt lát az arcomon a repülőn, akkor az emiatt van.”

„És nagyon sokat segít. Ne feledjük el, hogy amikor Ázsiában versenyzünk, többen megérkeznek szerdán, majd mások csütörtökön és pénteken, ahol rendes időbeosztásban kell dolgozni. Aztán hétfőn, visszatérve az irodába szintén eszerint végezzük a munkánkat - a versenyzés 90%-a az irodában történik. Amit mindenki lát, az csak a jéghegy csúcsa” - tette hozzá Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: