DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Más gyártók abroncsai jobbak voltak esőben”

Az Olasz Nagydíj időmérője két és fél órán keresztül állt szakadó eső miatt, amely ismét felkeltette az indulatokat a Pirelli esőgumijai ellen.

Még csak néhány perc telt el a monzai kvalifikációból, amikor Romain Grosjean kicsúszott a célegyenesben, és mindkét oldalon nekicsapódott a szalagkorlátnak: az edzést félbe kellett szakítani, és két óráig nem is indították újra a folyamatosan hulló eső miatt. Később össztűz zúdult Charlie Whitingra amiatt, hogy egyáltalán elindította a Q1-et, Nico Hülkenberg most azonban a Pirelli esőgumijait vádolta a program csúszásáért.



„Nem esett olyan mértékben, és nem is volt annyi álló víz a pályán” - emlékezett vissza a szombat délutánra a német pilóta. „Az a probléma, hogy a gumik csak egy adott mennyiségű víz kiszorítására képesek, ezt követően pedig pillanatok alatt felúszik az autó, és természetesen nem akarod, hogy ez megtörténjen veled!” - idézte a Renault versenyzőjét az F1i.com.

„Charlie Whiting kevés lehetőség közül választhatott, de úgy vélem, a jövőben jobban együtt kell dolgoznunk a Pirellivel, használhatóbb esőgumikért, mert a múltban, más gyártók abroncsaival képesek voltunk kimenni a pályára. A nehézség abban rejlik, hogy a tesztnapok számát jelentősen lecsökkentették, ráadásul a napok többsége száraz pályás gyakorlás, így pedig a Pirelli nehezen tudja fejleszteni termékeit” - tette hozzá Hülkenberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: