DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Végül a Williamsnél is kiköthet Robert Kubica

A lengyel menedzsere Monzában arról beszélt, nem a francia csapat védence egyetlen opciója: néhány napra rá Felipe Massa utódjaként hozták szóba, mivel a Renault valószínűleg inkább a fiatalságra alapozna.

Korábban szinte mindenki biztosra vette, hogy ha a Formula-1-es visszatérésre törekvő, 32 éves Robert Kubica valóra váltja célját, az a Renault színeiben fog bekövetkezni: ez volt utolsó csapata az F1-ben, júniusban az enstone-iak tették lehetővé első Formula-1-es tesztjét a 2011-es ralibaleset óta, és az ő színeikben vezetett először 2017-es autót is, a hungaroringi kollektív gyakorláson. Jolyon Palmer harmatos teljesítményéből kifolyólag garantált, hogy lesz egy üresedés a szezon végén.

A Motorsport Italia forrásai szerint a Renault azonban inkább egy fiatal pilótával, a franciákkal többször szóba hozott Carlos Sainzzal képzeli el a jövőt, akiről, bár szerződés köti a Toro Rossóhoz, még Helmut Marko Red Bull-tanácsadó is azt mondta: nem jelenthető ki 100 % biztossággal maradása.

Ebben az esetben pedig Kubica számára – akinek menedzsere közölte, nem a Renault az egyedüli opciójuk – a visszatérés ideális terepévé a Williams válhat. Az istálló késlekedik 2018-as felállása bejelentésével, márpedig Lance Stroll ülése bebetonozott. Massa, aki már idén röpke visszavonulást szakított meg, korábban kijelentette, folytatná jövőre is, ugyanakkor elhintette, hogy a Formula-E-ben szívesen szerepelne. Nem véletlen, hogy Fernando Alonsót szintén kapcsolatba hozták már a csapattal.



A Williamsnek főszponzora, a Martini kikötése miatt rendelkeznie kell egy 25 év feletti versenyzővel, ez pedig számos jelöltet kizár. Kubica mellett még Sergio Perezt emlegeti a közbeszéd, a Force India azonban minduntalan arról beszél, meg akarja tartani a mexikói versenyzőt – igaz, a szerződéshosszabbítást eleinte már Spára ígérték.

A Formula-1 átigazolási pletykái azonban gyakran egymást hazudtolják meg: az előbbi gondolatmenet Sainz Renault-hoz igazolásán alapul, éppen ezzel egy időben azonban egy másik forgatókönyv is napvilágot látott, amely szerint a fiatal spanyol a McLaren versenyzője lehet. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy Fernando Alonso elhagyja a csapatot – ez esetben pedig ő is feltűnhet a Renault-nál, amellyel két világbajnoki címet szerzett, megint csak a Williamst meghagyva Kubicának.

Egy harmadik, monzai paddockból származó pletyka szerint pedig Kubica csatlakozása a Renault-hoz eldöntött ügy, és a kérdés már csak az, mikor jelentik be a Formula-1 történetének egyik legnagyobb visszatérését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: