DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton tudja, hol volt a fordulópont idei évében

A Mercedes F1-es pilótája egy év után vezeti ismét a pontversenyt, de nem az Olasz Nagydíj, hanem egy korábbi versenye adta meg számára a lökést a szezon második felére.

Lewis Hamilton az elmúlt négy verseny során három alkalommal is győzni tudott, és az első pilóta lett 2017-ben, aki egymás utáni versenyeken tudott nyerni. A brit már három ponttal vezet Sebastian Vettel előtt összetettben, először az idei szezonban. „Bíztató érzés” - idézte a Motorsport az éllovast. „Folyamatosan harcoltunk a tökéletességért, hiszen erre volt szükségünk a Ferrari felülmúlásához, akik kivételesek voltak egész évben.”



„Úgy vágsz neki egy szezonnak, hogy bizonyos döntéseket meg kell hoznod, de nem tudod, hogy ezek hogyan befolyásolják a jövődet, és hogy hogyan fogsz teljesíteni. De minden az én szájízem szerint alakult az eddigiek során. Az utóbbi néhány verseny egészen simán alakult, sokkal nagyobb szenvedélyt éreztem magamban ez idő alatt. Silverstone igazán megerősítő hétvégének bizonyult, valóságos erdőtüzet gyújtott a szívemben, és ez szerencsére megmutatkozott a vezetésemben is, valamint hogy hogyan dolgozom együtt a srácokkal. Vezetni a bajnokságot, még ha csak néhány ponttal is - igazán hálás vagyok érte.”

„Semmi esetre sem mondom azt, hogy elkényelmesedtem, ugyanúgy fogok hozzáállni a következő futamokhoz, mint az utóbbi három-négy versenyhez, mert a szezon során volt húsz, vagy akárhány pont a különbség közöttünk, és azt szeretném, ha ez a mostani érzés tovább tartana. Egész évben padlógázzal hajtunk, mindent beleadunk, még a szünetbe is belecsúszott ez az egész. Nagyszerűen időzítettem, amikor visszatértem, feltöltött elemekkel.”

„Az egész olyan, mint egy energia-visszanyerő rendszer, melynek a szezon vége felé már igen alacsony a töltöttsége, én azonban a maximumot nyújtom, ami jó érzés. Mindig úgy érzem, hogy a szívemmel vezetek: a szívem a motor, az erő a mögött, amit csinálok, az agyam pedig a kormánykerék, amely a megfelelő irányba terel engem, ami a felkészültséget illeti” - zárta költői képpel mondandóját Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: