DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton több mint elégedett

Bejött, amit a brit a futam előtt kívánt: hazai pályájukon döngölte földbe a vörösöket, átvéve Vettel elől a bajnoki vezetést. Az elégedetlen tifosi füttyszava sem vette kedvét az ünnepléstől.

Mintha csak egy pár évvel ezelőtti futamot láttunk volna. Lewis Hamilton több mint fél perccel futott be a most csak harmadik helyre feljutó Sebastian Vettel előtt. A brit természetesen elégedetten nyilatkozott a leintést követően.

 hamilton_monza_leintes



„Fantasztikus volt ma az autóm, egy álom volt vezetni. Nyilván nagyon izgalmas a szezon, és az utóbbi két versenyhétvégén nagyon erősek voltunk.” Magát Hamiltont is meglephette a Ferrari gyengébb szereplése, a spái hétvége után mindenki kicsit többre számított tőlük. „Nem tudom, pontosan miért nem volt most olyan közel hozzánk a Ferrari, mint amennyire lenni szokott. Az én autóm viszont kiváló volt, főleg az első etapban. Azt hiszem sokat segített, hogy volt egy kis mozgásterünk, így vigyázhattam a gumikra. Ha itt lettek volna mögöttünk, nekem is jobban kellett volna erőltetnem. Összességében ezen a hétvégén mi végeztük a jobb munkát.”

Természetesen még semmi sincs eldöntve, de ezt ő maga is tudja. Az elkövetkezendőkben ráadásul kifejezetten a Ferrarinak kedvező pályákra is ellátogat majd a mezőny, mint például Szingapúrba. „Még mindig szoros, és messze, messze még a vége” – mondta. „Sebastian hosszú ideje vezette már a bajnokságot, nagyszerű érzés a hullámhegyek és hullámvölgyek után végre átvenni tőle az elsőséget” – zárta elégedetten Hamilton.

A brit 59. futamgyőzelmét szerezte most vasárnap, melynek köszönhetően 228 ponttal vezet a tabellán, mögötte 3 ponttal követi őt Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: