DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért úszta meg a büntetést Alonso

A monzai hétvége a rajtbüntetésekről szólt eddig, ám egy sokakat érintő kérdés felmerült a héten, miért nem büntették Fernando Alonsót Belgiumban a Palmerrel szembeni manőverért. Itt a válasz.

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting adott magyarázatot arra, miért nem részesült semmilyen büntetésben utólag sem Fernando Alonso, amikor egy kerék a kerék elleni csatában látszólag leszorította a pályáról Jolyon Palmert Spa-Francorchamps-ban. Palmer szerint büntetni kellett volna a spanyolt, ám a versenyigazgatóság szerint erre nem volt ok.

Kevin Magnussen konkrétan rákérdezett még a pénteki versenyzői eligazításon, hogy ha őt Magyarországon megbüntették a Nico Hülkenberggel szembeni manőveréért, akkor egy szinte teljesen ugyanolyan esetért Fernando Alonsót miért nem részesítették hasonló szankcióban Belgiumban.

Alonso és Palmer egymás mellett érkeztek a Rivage kanyarba, miközben a 12. helyért harcoltak a Belga Nagydíjon. A McLaren pilótája haladt a belső íven, a kanyar csúcspontjánál pedig előrébb volt, mint brit riválisa. A külső íven kanyarodó Palmernek kissé a pályát is el kellett hagynia, mivel Alonso folyamatosan szorította őt kifelé, így megtartva pozícióját.

Alonso megúszta a büntetést, Magnussen nem


A Hülkenberg-Magnussen eset annyival volt másabb, hogy a hátulról támadó Hülkenberg a kanyarcsúcspontnál kevéssel már a dán rivális előtt volt, Magnussen mégis leszorította, ezért részesült büntetésben. Egészen kevés volt a különbség a két helyzet között, lassításokra is szüksége volt a versenybíróknak, de a döntés egyértelmű volt számukra. Palmer kereke nem volt előrébb, így az incidens nem járt szankcióval Alonso számára.

Romain Grosjean az eset kapcsán úgy véli, hogy ezzel a magyarázattal a védekező pilóta számára némi plusz mozgásteret biztosítottak, mert ha a külső íven támad valaki, akkor a kanyarcsúcspont figyelembevétele mellett sokkal inkább tud játszani a védekező, mennyi helyet hagy a másiknak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: