DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Villeneuve: Bottas nincs Hamilton szintjén

A kanadai F1-es világbajnok szerint igen nagy a különbség Lewis Hamilton és Valtteri Bottas között. A finnt ráadásul Toto Wolff is a védelme alá vette, amit jól tükröz a magyarországi versenyhétvége.

Jacques Villeneuve híres arról, hogy nem rejti véka alá véleményét, és ez ezúttal sincs másképp. A '97-es világbajnok a Mercedes újoncáról, Valtteri Bottasról mondta el véleményét. Bár a finn 34 pontos hátrányban van Hamiltonhoz képest, nem olyan tetemes ez a mutató, mint például a Ferrarinál, ahol Raikkönen 92 egységgel van lemaradva Vettelhez képest.

A finn pilóta ráadásul két futamgyőzelemmel és számos dobogóval is rendelkezik a Mercedes színeiben az idei évről. Még, ha a második számú pilóta szerepét is kellene betöltenie idén, azt jól csinálja, hiszen ott van az összetettben a harmadik pozícióban Hamilton mögött, ezzel pedig csapata konstruktőri címéhez is nagyban hozzájárulhat.

 villeneuve-bottasrol-2017



Villeneuve ennek ellenére nem sok jót mondott a finnről: „Bottas nincs Lewis szintjén. Nem lehet őket egy lapon és egy csoportban említeni. Ez most már nyilvánvaló.”

A kanadai szerint a Mercedes csapatfőnöke még mindig a menedzseri szerepben érzi magát, ahelyett, hogy Hamilton egyéni címére törekedne: „Igen, de Toto nem ezt akarja tenni. Védi a versenyzőjét, ő az egyike azoknak, akik odaültették Bottast. A finn az ő versenyzője. Hiába mondja, hogy ő nem menedzser többé, a finnt még mindig védi. Már csak a 2018-as szerződést kellene odatennie az orra alá.”

Ha így folytatják a Mercedesnél, Villeneuve úgy gondolja, akár Hamilton bajnoki címe is elmehet Bottas folyamatos védelme miatt: „Igen, ezzel veszélyezteti a címet. Már most veszítettek pontokat (amikor Hamilton visszaadta a pozícióját Bottasnak Magyarországon a csapatutasítás miatt), így ezt is figyelembe kellene venniük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: