DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Igazságtalanul büntették meg Massát is

Akárcsak Kimi Raikkönen, Felipe Massa is azért kapott büntetést a Belga Nagydíjon, mert nem lassított sárga zászlónál – ő sem érzi igazságosnak az ítéletet. A licenszére írt három pont fáj neki legjobban, mivel büszke arra, hogy szabálytisztelő versenyzőként ismert.

A brazil nem a futamon, hanem még a harmadik szabadedzésen követett el kihágást, mikor nem lassított a dupla sárga zászlók hatálya alatt – az eset hasonló az egy nappal később stop-and-góval büntetett Raikkönenéhez, hiszen ugyancsak a Kemmel egyenesben állt a pályán kívül egy autó, Danyiil Kvjat Toro Rossója. Massát öt rajtpozícióval sorolták hátra, azonban annyi büntetést osztottak ki a spái rajtrácson, hogy végül ugyanarról a 16. helyről indulhatott el, amelyet megszerzett az időmérőn – a futamon végül a nyolcadik pozícióba zárkózott fel.

„Négy ponttal hagytam el Spát, mégis éreztem egy kis keserűséget a büntetés miatt, melyet a sárga zászló figyelmen kívül hagyásáért kaptam. Ugyanis akkor hosszú etapot teljesítettem, és nem volt szükségem arra, hogy a maximumra törekedjek. Ezért amikor a csapat közölte, hogy egyszeres sárga zászló van érvényben, egy pályán kívüli autó miatt, akkor úgy szenteltem neki figyelmet, hogy nem kifejezetten veszélyes helyzet” – magyarázta a brazil a motorsport.com-on írt rovatában, hogy a Williams téves tájékoztatást adott.



„Ehelyett azt láttam, hogy dupla sárgát lengetnek, ami azt jelenti, hogy egészen máshogy kell kezelni a helyzetet. A szektoridőm négy tizeddel volt lassabb a leggyorsabb körömhöz képest, ami helyénvaló is lett volna egyszeres sárga zászló esetén, de duplához mérten túl gyors volt. A stewardokhoz rendeltek, akik, bár meghallgatták a rádiókommunikációt, öthelyes rajtbüntetést róttak ki rám, a licenszemre pedig három büntetőpontot.”

A hátrasorolás – amely végül semmissé lett – még megállta volna helyét, de a büntetőpontokkal együtt már sokallja a szankció mértékét: „Túlzónak érzem a büntetést, tekintetbe véve, hogy nem az én hibám volt, a múltban pedig veszélyesebb epizódok jártak kevésbé súlyos következménnyel. Mindig nagyon ügyeltem a biztonságra az F1-ben, azt hiszem, egyike vagyok azoknak, akinek a legkevesebb pont áll a licenszén. Ezúttal azonban nem tehettem többet annak érdekében, hogy meggyőzzem a bíráim jószándékomról” – mondta Massa, akinek elmondása alapján arra lehet következtetni, büszkeségi kérdésként kezeli a büntetőpontok számát.

A Williams rutinos pilótája még hozzátette, kifejezetten bosszantotta, hogy az első tréningen elszenvedett balesetét a betegséggel hozták kapcsolatba, amely miatt kihagyta a Magyar Nagydíjat: „Ez teljes mértékben helytelen volt, és kicsit még fel is mérgesített. Mindenkit biztosítanom kellett arról, aki csak megkérdezett, hogy a kettő eset között semmiféle összefüggés nincs, egyszerűen elkövettem egy hibát.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: