DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A pokolból a mennybe Belgiumban

Az első szabadedzésen a fasorban sem volt, majd értékes pontszerző hellyel távozott Belgiumból remek vezetés után. A Force Indiák egyik ütközését is páholyból nézhette végig, mégis kimaradt minden balhéból. Tudjuk, ki ő?

Az első szabadedzés pocsékul sikeredett a Haas-Ferrari számára, mindössze a két Saubert (és a karambolozó Massát) előzték meg, utána azonban sikerült megtalálni a helyes beállításokat és az idei év egyik legjobb hétvégéjét produkálta az amerikai csapat, ezúttal fékhibák sem hátráltatták az istállót.

Romain Grosjean futama különösen érdekesen indult, a rajt után közvetlenül a két Force India mögött haladt, amikor azok először összeütköztek és csodával határos módon mindkét indiai gép túlélte a találkozást 300-zal. Grosjean ekkor még be is szólt a rádión, hogy szóljon már valaki ennek a két pilótának, hogy higgadjanak le végre. Utána azonban kiváló versenytempóval a nagyon értékes 7. helyet szerezte meg Romain Grosjean és csapattársa is a pontzónában végzett.

Grosjean közelében lőttek, de ő kimaradt minden balhéból


„Micsoda verseny volt! Nagyon elfáradtam. Tudtuk, hogy valahol a top-10 környékén végezhetünk, de nem hittem, hogy végül ennyire jól szerepelünk. Néhány kör után az autó egészen jól viselkedett, ugyan nem volt jó rajtom, de keményen nyomhattam, az ultralágyak kopása nem volt vészes. Egyetlen kiállást terveztünk, láttam, hogy a Force India kettőre hajt” – kezdte elemzését Grosjean.

„Gondoltam, ha nem nő túl nagyra a távolság, akkor jók lehetünk az egy cserével. A biztonsági autó kijött, megpróbáltam szorosan a Renault mögött maradni, de kicsit túl gyors volt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, az FP1 után azt gondoltam, nagyon nehéz hétvégénk jön, de szuperül kijöttünk a gödörből. A gumikezelésben kell még kicsit javulnunk, a beállításokat pedig kicsit hamarabb kellene megtalálnunk, de nagyon elégedett vagyok” – dicsérte a versenyt és a csapatot is a francia pilóta.

A tavalyi visszaeséssel ellentétben most úgy tűnik, idén nem esik vissza a második félévben a Haas tempója, továbbra is a középmezőny egyik legstabilabb autója, ezt most egy kettős pontszerzéssel bizonyították.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: