DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Stewart: Kihalt a bajtársiasság az F1-es pilótákból

Noha a „régen minden jobb volt” klisének néha nem sok értelme van, a pilóták egymással való kapcsolata gyökeresen megváltozott az F1 modern érájában - és nem biztos, hogy jó irányba.

Amikor a szabályokról, az autók technikai kialakításáról esik szó, a rajongók többsége, de még a versenyzők és a csapatok nagy része is visszasír egy-egy bizonyos időszakot, amikor - szerintük - sokkal jobban intézték a dolgokat a sportágban. Nem voltak elhamarkodott és felesleges változások, az emberek minden versenyen tövig rágták a körmüket, és hasonlók - nos, nem árt tudni, hogy minden korszaknak megvan a maga rákfenéje, még ha azt az idő meg is szépíti.

Egy dolog azonban valóban nem olyan jó már, mint régen, és ezt a rangidős újságírók és az egykori versenyzők is alátámasztják: a mezőny tagjai közötti kapcsolat. „Nagymértékben vigyáztunk a többiekre, mindannyian ismertük a másikat, beleértve a médiát is, hiszen mindenhová együtt utaztunk” - nyilatkozta a háromszoros világbajnok Jackie Stewart a Daily Telegraph-nak. „Együtt ettünk, hiszen akkoriban nem voltak motorhome-ok - volt idő, amikor egy teherszállító hátuljában, egy kis asztalhoz ültünk le étkezni.”



„A pilóták manapság nagymértékben elvágják magukat a társadalomtól, az akkori bajtársiasság eltűnt a sportágból. Szerintem ez szomorú - úgy vélem, ha több időt töltenének együtt, jobban kijönnének egymással." Idén több kakaskodást is láthattunk már a pályán, például Esteban Ocon és Sergio Perez, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, vagy éppen Daniel Ricciardo és Max Verstappen között, Kevin Magnussen pedig keresetlen szavakkal illette Nico Hülkenberget, miután a német „gratulált” neki egy félresikerült manőveréhez.

„Ha valaki rosszul viselkedett a versenypályán, azt el tudtuk intézni, mert kis csoportot alkottunk” - mondta Stewart. „Minden verseny után volt egy találkozónk, ahol a srácok kimondhatták: ’Elegem van ebből. Mögötted voltam, és láttam mit csináltál, nagyon nagy baleset lehetett volna a történtekből.’ A mi éránkban, amikor valaki hatalmasat esett, bele is halt.”

„Ez azt is jelentette, hogy meg kellett jelenned a temetésen, valamint hogy a feleségednek vigyáznia kellett az elhunyt pilóta barátnőjére vagy feleségére. A temetésen találkoztál a halott versenyző édesanyjával, édesapjával, gyerekeivel és testvéreivel is. Közeli és személyes kapcsolatban voltunk velük. Ezt a mai srácok nem értik meg” - tette hozzá a skót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: