DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Haas is kap a Ferrari motorfejlesztéséből

A olaszok már Silverstoneban bevetették a harmadik specifikációjú motorokat, melyekkel Grosjean és Magnussen a Belga Nagydíjon szállhat először harcba a pontokért.

Guenther Steiner csapatfőnök nyilatkozata alapján két versenyhétvége után ismét „egy szinten vannak” a Ferrarival. „A hétvégére megkaptuk a negyedik motorunkat, ami az évre az utolsó – remélhetőleg az utolsó!” – nyilatkozta.

Idén erősen meg van kötve a csapatok keze, hiszen autónként négy erőforrást használhatnak el büntetlenül. A Haas esetén is felmerült tehát a kérdés, végig tudják-e csinálni a szezont rajtbüntetés nélkül. Steiner megnyugtatta az érdeklődőket. Ahogy a Ferrari, úgy ők is rendszeres cserélgetéssel akarják beosztani azokat – edzésmotort edzéseken, versenyen használt motort versenyeken akarnak majd bevetni a szezon hátralévő részében.

haas_steiner_2017



Mivel még kilenc futam van hátra, a bajnokság végkimenetele szempontjából kritikus fontosságúak az idénre szánt további fejlesztések is. Steiner szerint készülnek, de csak apróbb módosításokkal.

„Még dolgozunk egy keveset az első szárnyon és azt is el kell döntenünk, összerakunk-e egy fejlesztési csomagot Japánra, vagy valamelyik másik futamra.  A gyártás ütemezésén dolgozunk, tudnunk kell, mikor vethetnénk be. Komolyabb meglepetésre már nem kell tőlünk idén számítani" - zárta.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: