DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Rengeteg esőt várnak a Belga Nagydíjra

Úgy tűnik, a tradíció nem szakad meg Spa-Francorchampsban: a változékony ardenneki időjárásnak megfelelően ezen a hétvégén is viharok színesíthetik az F1-es pályán zajló eseményeket.

Bár a legutóbbi, esővel tarkított Belga Nagydíjat még 2010-ben rendezték (akkor Lewis Hamilton nyert Mark Webber és Robert Kubica előtt - ez volt a lengyel utolsó dobogója az F1-ben), az égi áldás azóta is meg-meglepi a mezőnyt Spa-Francorchamps Forma-1-es edzésein. Hiába ugyanis az előrejelzés, a több mint hét kilométeres pálya egyes szakaszait teljesen eltérő módon fedik le a sötét felhők, ezért a zuhé általában váratlanul zúdul a pilóták nyakába.



Az előrejelzések alapján azonban idén a verseny alakulásába is beleszólhat az eső: az időjárás-jelentés a hétvége minden napján viharokkal számol. Amíg csütörtökig kellemesen napos idő és 22-25 fok köszönti majd a benépesülő helyszínt, pénteken az első és második szabadedzést is nedves körülmények között rendezik majd. Amíg szombaton továbbra is 22 fokot fog mutatni a hőmérő higanyszála, viharokra kell számítania a csapatoknak, vasárnap pedig egész nap váltakozó intenzitású eső kavarhat bele a stratégiákba.

A versenyzők amellett, hogy nagyon szeretik Spát, verseny előtti nyilatkozataikban rendre kitértek a pálya időjárási viszontagságaira - szinte kivétel nélkül örülnének az esőnek a belga hétvége folyamán. Mitagadás, nem lennének egyedül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: