DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ezért hosszabbított a Ferrari Raikkönennel

Keveseket lepett meg, hogy a maranellói F1-es istálló egyik autóját 2018-ban is a finn versenyző fogja vezetni, hiszen a logika a Jégember mellett szólt.

Kimi Raikkönen számára zsinórban a harmadik olyan nyár volt az idei, amikor jövője miatt kellett aggódnia - persze az aggódást ki-ki értse a finn vérmérséklete szerint. Az 2015-ben és 2016-ban is egyértelmű volt, hogy a Scuderia utolsó világbajnoka hosszú távon nem tudja felvenni a versenyt csapattársával, Sebastian Vettellel, mégis mindkét alkalommal szerződést hosszabbítottak vele egy-egy szezonra.



A fáma 2017-ben is hasonló volt: bár a finn jó munkásemberként hozta a pontokat, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a világbajnoki cím leendő várományosát nem benne látja a Ferrari. Ennek első igazi jelét Monacóban láthattuk, ahol bár a Scuderia tagadta a csapatutasítás tényét, Sebastian Vettel simán átlépte kollégáját a kiállások alatt, szezonbeli harmadik győzelmét aratva. Magyarországon Raikkönennek újra lett volna lehetősége a győzelemre, hiszen Vettel kormánya az egyenesben balra lógott, de egyszer sem támadta meg, hanem inkább célba kísérte őt a második helyen.

Nos, sokan joggal kárhoztatják a finnt amiatt, hogy nem képes tartani a lépést a négyszeres világbajnokkal, de úgy tűnik, a Ferrari számára ez kevésbé lényeges akkor, ha van egy klasszis pilótájuk a csapatban, aki szállítja a győzelmeket és bajnokságért harcol. Bár ő maga nem lenne hajlandó elismerni, Raikkönen eddig kitűnően asszisztált Vettel vb-hadjáratához, a maranellóiak számára pedig nem volt jobb opció a piacon a finnél - szem előtt tartva valószínűleg a német akaratát is, aki többször kijelentette már, milyen remekül kijön a Jégemberrel.

Vettel szerződéshosszabbítását várhatóan Monzában jelenti be a Ferrari - miközben a Mercedes újból cáfolta a heppenheimi leigazolását.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: