DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen nem hiszi, hogy a Red Bull még nyer

A Mercedes és Ferrari az autót és motort is fejleszti, a Red Bull utóbbira nem igazán támaszkodhat: kemény feladat lesz megverni a két élcsapatot, véli Max Verstappen.

A Red Bull bevallása szerint gyengén kezdte a szezont, de a csapat úgy érzi, az európai versenyeken előbbre léptek – a Mercedes és Ferrari bajnoki csatájába azonban így sincsen beleszólásuk. Max Verstappen vélekedése szerint nagyon nehéz lesz a nyári szünidő után a két csapattal vívni.

„Az olyan pályákon, ahol nincsen sok egyenes, elfogadható közelségben vagyunk. Úgy vélem, a lemaradás többé-kevésbé három tized” – kalkulált a gpupdate.net-nek nyilatkozó Verstappen. „De persze amikor van néhány hosszabb egyenes a pályán, már ennél távolabb vagyunk. Nem tudom, mire számítsak a következő versenyektől, de az biztos, hogy kemény feladat lesz ellenük meccselni. Spában arra számítok, hogy a Mercedes nagyon erős lesz, hiszen összességében az ő erőforrásuk a legjobb mindenkié közül.”



Ráadásul a Red Bullnak az is hátrányt jelent, hogy a Renault az évad hátralevő részében már nem igazán fog motorjához nyúlni: „Fejlesztünk, de mások ugyanezt csinálják, ezért gyorsabbnak és persze jobbnak kell lennünk náluk. A motor részéről már nem fog sok érkezni a többi csapathoz képest, melyek két fronton is fejlesztenek. Épp ezért az autónknak mindenképpen a jó irányba kell fejlődnie.”

A Red Bull vezetésétől ambiciózusabb terveket hallani: Christian Horner csapatfőnök több pontot akar szerezni a második félévben a Ferrarinál. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: