A motorsport egyik legnagyobb kliséje, hogy ha világbajnoki címet akarsz nyerni, akkor győztes autóra van szükséged. Fernando Alonso szerződése év végén lejár a McLarennél, és ha nem történik világrengető változás a pilótapiacon, nem valószínű, hogy az első négy-öt topautóban foglaljon helyen a következő szezontól. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a spanyol marad a wokingiaknál, ezért valószínűleg nekik kellene olyan csomagot biztosítaniuk kirakatversenyzőjük számára, mellyel odaérhet a csúcsra.
Ennek az esélye azonban csekély, ha figyelembe vesszük a Honda harmadik éve tartó kálváriáját. Az Autosport megemlíti a Renault esetleges szerepvállalását is, ehhez azonban az kell, hogy a franciák folytassák jelenlegi fejlődési ütemüket, a McLarennek pedig olyan autót kell terveznie az erőforrás köré, amely többet lesz képes kihozni belőle, mint a Red Bull és a gyári alakulat.
A múlt sem áll Alonso oldalán: már több mint tíz és fél szezon telt el a spanyol legutóbbi világbajnoki címe óta - soha senkivel nem fordult még elő, hogy ennyi idő után újra trónra tudjon ülni. Helyzetét nagyszerűen párhuzamba lehet állítani Emerson Fittipaldival, aki a családi vállalkozás kedvéért hagyta el a McLarent, és töltött el öt szezont nyeretlenül a Copersucarnál - de Jacques Villeneuve-vel is, aki az 1997-es vb-címe után soha nem tudott futamot, és vb-címet sem nyerni.
A spanyollal kapcsolatban rengeget ’ha’ és ’volna’ kezdetű mondatot lehetne megemlíteni: mi lett volna, ha első McLarennél töltött szezonja nem alakul olyan katasztrofálisan, amelyhez ő is tevékenyen hozzájárult? Mi lett volna akkor, ha 2010-ben vagy 2012-ben nem veszteget el néhány pontot a szezon során? Mi lett volna, ha hű marad a Ferrarihoz? Van azonban egy tényező, amely felett sokan elsiklanak: az éra, amelyben a spanyol versenyez.
2006-ban Michael Schumacher, Kimi Raikkönen és ő képviselte a világklasszis elitet, a jelenlegi mezőnyben azonban legalább kétszer ennyi versenyző van, aki vb-címet nyert, vagy esélyes lenne rá egy arra képes autóban: ott a Ferrari párosa és Lewis Hamilton, de a két Red Bull-os, valamint Valtteri Bottas is vb-esélyesként csillogtatja tudását. Mindez azt is jelenti, hogy egy topcsapatnak hosszú listája van azon pilótákról, akik fiatalok, valamint győzelemre éhesek és alkalmasak.
Mindehhez hozzájön, hogy a jelenlegi Ferrari-vezetés nem szívlelné túlságosan a hispán visszatérését, a Red Bull hátráltató tényezőként tekintene rá, a Mercedes pedig nem kockáztatná a csapaton belüli egyensúlyt leigazolásával - de feltehetőleg még Hamilton után sem Alonso lenne az elsődleges választásuk. Ebben nagy valószínűséggel a spanyol története is közrejátszik, melyet a Renault korábbi technikai igazgatója, Pat Symonds fogalmazott meg legjobban: „Egy kicsit magának való. Jobban érdekli, hogy a csapat mit tud adni neki, mint hogy ő mivel segíthet rajtuk.”
Persze részben Michael Schumacher és Ayrton Senna is ebbe a kategóriába tartozott, de Alonso néha hajlamos túlzásokba esni azt illetően, hogy mit kér (követel!) a csapattól - számításba véve, hogy ő megkérdőjelezhetetlen kiindulási alapnak számít. Jelenleg ennek nem sok nyomát látjuk a mindennemű nyomástól mentes McLarennél, de a fentebb említett múlt a példa rá, hogy a dolgok bizony félresikerülhetnek, ha versenyképesebbé válik egy csapat Alonso körül.
Persze ezek nem lehetnek száz százalékos kijelentések, az azonban igen, hogy a spanyol opciói egyre korlátozottabbak: ha a McLaren nem tér vissza záros határidőn belül az élmezőnybe, vagy ha egyik élcsapat sem tart igény szolgálataira, nem légből kapott a címben megfogalmazott állítás. Hogy ez mennyire múlt a körülményeken, döntésein, vagy a balszerencsén? Nos, ezt a jövőben addig fogják boncolgatni, amíg az emberek érdeklődnek az autóversenyzés iránt.
