DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen nem hagyja megkísérteni magát a nagycsapatok által

A 19 éves pilóta többször kijelentette már, hogy győzelmekért és világbajnoki címért akar harcolni az F1-ben, erre pedig jelenlegi alakulata, a Red Bull nem képes. Főnöke, Christian Horner szerint a Ferrari és a Mercedes sem tudja majd elcsábítani a holland tehetséget.

A Red Bull nem győzi elégszer megerősíteni, hogy Max Verstappen szerződése 2019-ig szól a csapatnál, addig pedig egy csapat sem álmodhat arról, hogy a soraiban tudhatja a sportág jelenleg legtöbbre tartott tehetségét. A holland frusztráló hónapokon van túl, és mindössze egyetlen dobogós helyezést szerzett idén, ezért érthető, hogy néha olyan nyilatkozatokra ragadtatja magát, hogy „versenyképesebb autóra van szükségem” és hasonlók.



A Mercedes és a Ferrari, ha tehetné, valószínűleg örömmel biztosítana lehetőséget a pilótának, Christian Horner szerint azonban ez a forgatókönyv nem fog megvalósulni a közeljövőben. „Türelmetlen, mint bármely más ifjonc, de elég céltudatos ahhoz, hogy tudja, remek dolgok vannak készülőben” - idézte a Red Bull csapatfőnökét a Motorsport. „Ha megnézzük, hol kezdtünk a szezont, és hol állunk most, a fejlődési ív egyértelműen látható, hiszen sikerült megoldanunk a korábbi problémáinkat.”

Verstappen többször is kifejezte frusztrációját, hiszen szerinte a Renault 2018-ben sem lesz képes győztes motor előállítására, de a kisebb technikai zűrök sem segítenek önbizalma növelésében. Horner szerint az, hogy a Red Bull győztes autót biztosítson Verstappen számára, annak az az előfeltétele, hogy megtartsák a 19 éves pilótát addig, amíg kitölti jelenlegi szerződését.

„Amit papíron rögzítettünk, azt mindkét félnek akarnia kell. Nincs értelme arról beszélnünk, mi lesz Max jelenlegi szerződése után, hiszen rajtunk áll, hogy olyan autóval álljunk elő, amellyel harcolni és nyerni tud majd. És biztos vagyok benne, hogy egy olyan csapat sincs, melyben Max szívesebben versenyezne” - tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: