DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Miért nincs gumiháború az F1-ben?

Sokan visszasírják azt az időszakot, amikor több abroncsgyártó harcolt egymással a sportágban, ám a Pirelli egykori sportigazgatója elmondta, ennek miért nincs értelme manapság.

Miután a Michelin 2006 végén búcsút intett a sportágnak, négy éven keresztül a Bridgestone termékeit használták a Forma-1-es csapatok, 2011 óta pedig a Pirelli a száguldó cirkusz egyedüli abroncsbeszállítója. Egészen ez év elejéig Paul Hembery irányította az olaszok F1-es szerepvállalását sportigazgatóként, aki távozását követően a gyártó latin-amerikai üzletágának vezetője lett - de természetesen ugyanúgy rajta tartja a szemét korábbi munkahelyén is.

Az Auto Motor und Sportnak adott hosszabb interjújában megkérdezték tőle, hogy miért nincs gumiháború a Forma-1-ben, melyre ő egyenes és egyszerű választ adott. „Ez kiegyenlíti az erőviszonyokat, és megszünteti azokat a tényezőket, melyek egy versenyt unalmassá tehetnek. A csapatok olyannyira le szeretnék csökkenteni azokat a dolgokat, melyekre nincs hatásuk, amennyire csak lehet.”



„Ez problémákat szül a gumigyártók számára, hiszen nagyon nehéz hirdetni a termékedet. Ha valami rosszul sül el, a gumi a hibás, ha pedig nyernek, senki sem beszél róluk. Ezért kell befektetned az esemény promóciójába.”

Hembery kitért arra is, hogy a nagyobb átmérőjű kerekek segítenének-e a Pirellinek. „Bizonyos szempontból igen, hiszen a legtöbb abroncsunk 20-21 hüvelykes. Ez a megoldás persze nem működne az F1-ben, hiszen a mérnököknek teljesen át kellene tervezniük a felfüggesztéseket. Régebben beszéltünk 18 hüvelykes gumikról, és egyébként a versenyabroncsaink nagy része ilyen.”

„Mindenképp feljebb kell mennünk, de ehhez idő kell, nem lehet hat hónap alatt véghezvinni. De másik oldalról is nézhetjük: a hatalmas gumik a Forma-1 részei, jellegzetes külsőt kölcsönöz az autóknak. Ha megváltoztatnánk, az F1-es gépek hasonlóak lennének más versenyautókhoz. Remek lépés volt bevezetni a szélesebb gumikat, így sokkal jobban illik a sportághoz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: