DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Radikális lépésre szánta el magát a Renault

Mióta konstruktőrként visszatért az F1-be, a francia istálló rengeteg erőfeszítést tett azért, hogy ismét odakerüljön a sportág elitjébe - talán túl sokat is, mint azt technikai igazgatójuk elmondta.

Az eddigiek alapján a Renault erőforrása komoly lemaradásban volt a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, ezért a csapat jól tudta, hogy elsősorban a Viry-Chatillonban kell felülemelkedni a problémákon. A franciák RE17-es típusjelű erőforrásukkal radikális lépésre szánták el magukat, hogy el tudják kapni a két élcsapat grabancát, mind megbízhatóság, mind pedig teljesítmény terén. „A V6-os szerkezete megmaradt, a 2017-es motor koncepciója azonban teljesen más” - idézte az F1i.com a Renault technikai igazgatóját, Remi Taffint.



„Legyen szó az ERS-ről, a motorról, vagy más elemekről, új területeket fedeztünk fel annak érdekében, hogy javítsunk a teljesítményen, ezalatt pedig némi kockázatot vállaltunk, és talán túl messze mentünk. Számítottunk rá, hogy problémákba fogunk ütközni, mint minden új dizájn esetén, de gyorsan szerettünk volna jobb megbízhatóságot elérni, különösen ami az MGU-K-t illeti: frusztráló volt, hiszen vissza kellett térnünk az előző verzióhoz, különben veszélybe kerültek volna az eredményeink.”

„Az idei fejlesztések után ismerős alapokon fogjuk folytatni a munkát, amely segít nekünk abban, hogy minden területen előre tudjunk lépni. Az idei szezon végéig lesz még néhány apró újításunk, de a változások nagyja már a következő szezont érinti - reméljük, hogy addigra már a legnagyobbakkal is harcba tudunk szállni” - tette hozzá a francia szakember, akinek csapata jelenleg nyolcadik helyen áll a konstruktőri tabellán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: