DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nagyon realistán látja a dolgokat a McLaren tehetsége

Lando Norris mindenkit meglepett remek köreivel a Hungaroringen, s bár még csak 17 éves, mindenki az F1 legújabb szupersztárjának kiáltotta ki őt.

Max Verstappen óta a tehetséggondozó programmal rendelkező Forma-1-es csapatok minél korábban magukhoz akarják láncolni azokat a fiatal versenyzőket, akikben látnak némi potenciált - Lando Norris alig töltötte be a 17-et, máris lecsapott rá a McLaren, idén februártól ugyanis ő is a wokingi család tagja. A brit versenyző ezt szeretné meghálálni, az idei évben ugyanis harcban áll a Formula-3-as Európa-bajnokság elsőségéért, a csapat pedig a Hungaroringen kipróbálta őt a MCL32-esben.



A pilóta figyelemre méltó köröket teljesített a magyar pályán, ám Gerhard Berger szerint egyedül annak köszönhetően, hogy szinte üres tankkal küldték ki a McLaren bokszából. Hogy így volt-e, vagy sem, nem tudni, az viszont biztos, hogy személyében aranygyermekre lelt a narancs-fekete alakulat. „A családomból senkit sem érdekelt a motorsport, senki sem terelt ebbe az irányba” - nyilatkozta Norris a RealSportnak.

A versenyző a hetedik születésnapjára kapott egy Bambino-gokartot, ekkoriban azonban még nem gondolt a Forma-1-re. „Csak azután kezdtem álmodozni róla, amikor 12-13 évesen kategóriát váltottam.” Mivel Norris novemberben betölti a tizennyolcat, elvileg lenne esélye az F1-be kerülésre - persze csak akkor, ha az első két-helyen zárja az F3-at idén, így elég licencpontja lenne a bemutatkozáshoz.

Ő azonban realista marad esélyeit illetően: „Nagyon sok mindent kell tennem ebben az évben, de egyelőre a Formula-3 megnyerése a legfőbb szempont számomra. Nem érdekel, utána mi következik, hiszen amíg a legjobbamat nyújtom, és a McLaren elégedett velem, nem számít, melyik kategóriában versenyzek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: