DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Palmer: Fantasztikus az új padlólemez

Jolyon Palmer, a Renault F1-es pilótája nyilatkozott nagyon pozitívan a francia gárda idei fejlesztéseiről. A brit szerint a sokat lehet még kisajtolni az idei autóból.

Nemcsak Jolyon Palmer, hanem Nico Hülkenberg is pozitívan nyilatkozott a Renault idei teljesítményéről. A német elmondta, ha a gyermekbetegségeket javítani tudják, nem lehet gond a továbbiakban.

A brit elárulta, melyik alkatrészt gondolja a legjobb újdonságnak: „Azt hiszem, jó munkát végeztünk a fejlesztéssel. A padlólemez igazán jó lett, és remélhetőleg most felnyílt előttünk némi további potenciál, ami az autóban rejlik. Ez nagyon fontos, és már nagyobb előnyt szereztünk az eddigiekhez képest.”

 palmer-a-fejlesztesrol-2017



„Ha megnézzük a fejlődésünket Silverstone-tól, és azt, mit tudunk elérni a jövőben, remélhetőleg sokkal jobban fogjuk befejezni az évet, mint kezdtük” - folytatta Palmer az elvárásokkal.

„Tudtuk, hogy a padlólemez irányába kell menni, amit az év elején próbáltunk. Sokkal vezethetőbbé tette az autót, és most már a fejlődéssel is jó irányba mehetünk, remélhetőleg felnyitott egy kis potenciált, amit még ki tudunk hozni belőle” - zárta gondolatait pozitívan a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: