DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel felidézte első emlékét Hamiltonról

Még mindketten gokartoztak, mikor a majdani négyszeres világbajnok először találkozott a háromszorossal: már akkor mindenkitől azt hallotta, hogy a brit pilóta sokra fogja vinni.

Egy korosztályt képviselnek – csupán két év a korkülönbség közöttük – és összesítve hét világbajnoki címet nyert Lewis Hamilton és Sebastian Vettel, akik idén egymással küzdenek meg a trófeáért. Vettel egy interjúban felidézte a pillanatot, amikor útjaik először keresztezték egymást: ez korábban történt, mint gondolnánk.

„Emlékszem rá 1999-ből, amikor harmadikként végzett a gokart Európa-bajnokságon. A csapat, amellyel versenyeztem, azt mondta róla, ’ez a srác, ő sokra fogja vinni’” – mondta a Channel 4 csatornának adott interjúban. Ekkor ő 12, Hamilton 14 éves volt.



„De egymással szemben inkább a Formula-3-ban kerültünk. Én az első évem futottam, ő a másodikat, és mindenkit elsöpört. Nem volt túl sok esélyem, de néhányszor mellette álltam a dobogón” – idézte fel a német a Formula-3-at, ahol újra egy mezőnyben szerepeltek, mégpedig 2005-ben. Ebben az idényben Hamilton 20 versenyből 15-öt nyert meg, Vettel hatszor állt fel a dobogó második vagy harmadik fokára.

„Ekkoriban mondhattál róla bármit, hogy nagy éve van, második szezonjában már tapasztaltabb, jobb az autója, vagy akármit, mégis, minden körülmények között ott volt és teljesített. Lehet szerencsés napod, de szerencsés éved nem” – magyarázta Vettel, aki aztán visszatért a jelenbe, hogy hangsúlyozza tiszteletét a vetélytárs iránt: „Szélsőségesen gyors, szélsőségesen tehetséges. Nem hiszem, hogy megerőlteti őt, ha gyorsan kell mennie, vagy különböző körülményekhez kell alkalmazkodnia. Mindig ott van, de azért nem legyőzhetetlen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: