DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosberg: Vettelnek nincs esélye idén

A tavalyi év végén visszavonult F1-es címvédő úgy gondolja, hogy a hungaroringi győzelem után a Mercedes visszaveszi a stafétát, a Ferrarinak pedig nem lesz esélye arra, hogy az élen maradjon.

Az igazat megvallva nem panaszkodhatunk az idei Forma-1-es szezonra: mindkét világbajnokság nyitott a Ferrari és a Mercedes között, az egyéni pontversenyben a vörösök vezetnek Sebastian Vettel révén, a konstruktőrök között pedig a brackley-ieknél az előny. A Brit Nagydíjjal bezárólag az Ezüstnyilak impresszív eredménysorral rendelkeztek, bár akkor Toto Wolff úgy nyilatkozott, hogy várjuk meg a Magyar Nagydíjat a teljes képért. A Hungaroringen annak rendje és módja szerint a Ferrari kettős győzelmet aratott, de Nico Rosberg szerint a Scuderia most örülhetett utoljára.



„A Ferrari nagyszerű munkát végzett az elmúlt évben” - nyilatkozta a címvédő a Sport Bildnek. „Mostantól fogva azonban fejlesztési verseny jön, és úgy vélem, hogy nehezen tudják majd tartani a lépést. Már Silverstone után úgy véltem, ennyi volt, és meglepődtem, hogy vissza tudtak vágni Magyarországon. Spától kezdve azonban ismét a Mercedes pályái következnek, szerintem kevés esélye van a Ferrarinak.”

Rosberg kitért a listavezető, és állítólag a Ferrarival hosszabbítani 120 millióért sem akaró Sebastian Vettel viselkedésére is, utalva a bakui kirohanásra. „Tudjuk, hogy nem képes kontroll alatt tartani az érzelmeit, tavaly is káromkodott a rádióban” - mondta a német, aki szerint honfitársa erőssége is ebben rejlik. „Rövid távon gyengének tűnhet, de egy szezonon keresztül bizony előnyére válhat. Minden ellentmondással szemben a karaktere segíti hozzá a győzelemhez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: