DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso mintázza a harci szellemet és a képességeket

A McLaren nagy elismeréssel szólt megint vezérpilótájáról, Fernando Alonsóról, mindent megtesz az istálló, hogy megtartsák versenyzőjüket. A motorokról is hamarosan döntés születik.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso továbbra sem állt dobogón azóta, hogy 2015-ben csatlakozott a McLaren-Honda projekthez. Eddig nem sok öröme volt benne, az idény végén pedig lejár hároméves szerződése. Jonathan Neale technikai igazgató szerint a McLaren mindenképpen meg akarja tartani a spanyol ászt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy szeptemberben hoz döntést a jövőjéről, amihez bizonyára köze lesz a wokingiak motorszállítói szerződésének.

Nem könnyű a McLaren helyzete, mivel a Ferrari és a Mercedes világossá tette, hogy nem kívánnak motort adni a csapatnak. „Nagyon szeretném, ha Fernando velünk maradna. Tudom, hogy a csapat is mindent megtesz ezért, de Fernando választhat. Igazán nagyszerű ember és az egyik legjobb versenyző, akivel valaha együtt dolgoztam, remélem ez folytatódik is” – nyilatkozta Jonathan Neale.

Alonso lehetőségei is korlátozottak, így valószínűleg marad Wokingban


Alonso az idei évad legjobb eredményével jelentkezett a Hungaroringen, hatodikként ért célba, csak a három topcsapat öt versenyzője előzte meg. Emlékezetes csatát vívott Carlos Sainz-cal a verseny során. „Csak nézzük meg, milyen nehéz előzni Magyarországon, Alonso mégis sikerrel tette meg Sainz ellen. Elsőre még nem sikerült tökéletesen, de a második lövése már sikeres volt. Remekül mintázza a harci szellemet és egészen kiemelkedő képességeit” – dicsérte pilótáját a technikai igazgató.

„Egyre inkább a jövő évi autóra fordítjuk figyelmünket. Természetesen a motor nagyon szerves része, így még szeptember előtt döntést kell hozni róla. Akkorra a pilótáink is fogják tudni, mire számítsanak és mik a tervek. Még nem született döntés, de jó ideje tárgyalunk a Hondával. Megpróbálunk olyan döntést hozni, ami az F1-nek is jó, de a McLaren számára is a lehető legjobb” – zárta nyilatkozatát a McLaren szakembere.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: