DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas nem akar Hamilton árnyékában versenyezni

Év elején mindenki biztosra vette, hogy Valtteri Bottas csak Lewis Hamilton vízhordója lesz a Mercedesnél. A finn azonban rácáfolt mindenkire, kiválóan versenyez és hisz saját világbajnoki esélyeiben is.

Tizenegy futam telt el eddig a húsz futamos világbajnokságból, a Mercedes finn pilótája abszolút versenyben van még a világbajnoki címért is, bár sokan még mindig lehetetlennek tartják, hogy legyőzheti háromszoros világbajnok csapattársát. Bottas idén már két futamot is megnyert, 33 ponttal van lemaradva az éllovas Sebastian Vettel és mindössze 19 ponttal saját istállótársa, Hamilton mögött.

Bottas továbbra is felnéz Hamiltonra a vasárnapi elengedési manővere miatt. „Nem minden csapattárs tette volna ezt meg a dobogós helyekért harcolva, bár a másik szemszögből nézve mérges lettem volna, ha Lewis nem tartja be az ígéretét. A csapat az első perctől nyilvánvalóvá tette, hogy mindketten egyforma bánásmódot és tiszteletet kapunk” – elemezte a helyzetet Valtteri Bottas.

„Mindketten ugyanazokat az alkatrészeket kapjuk, nincs első és második számú pilóta. Végig bíztam és bízom abban, hogy ez is marad a helyzet, a világbajnoki címért harcolok, a saját pályafutásomat is figyelembe kell vennem. Nem akarok Lewis árnyékában lenni” – fogalmazott a szinte mindig higgadt, halk szavú finn.

Bottas szinte biztosan marad a Mercedesnél, de vajon világbajnok lehet?


„Hogy lehetek-e világbajnok? Hogyne, nincs is kétségem efelől. Még kilenc verseny van hátra, hiszek benne, hogy Lewist és Sebastiant is elverhetem, ahogy ezt már megtettem többször is idén. Egyre jobbá válok, még nem értem el a határaimat. Hiszek saját magamban és nem állítom, hogy bármelyik vetélytársam jobb lenne nálam” – nyilatkozta magabiztosan Bottas.

„Egyelőre nincs meg a jövő évi szerződésem, de az évnek ezen szakaszában gyakran nem tudtam még, hogyan folytatom a következő évben, úgyhogy van ebben gyakorlatom. Szerintem minden rendben van, kényelmesnek érzem a helyzetem, csak pozitív visszajelzéseket kaptam eddig, így nem igazán aggódom” – tekintett a jövőbe Bottas.

Minden jel arra mutat egyébként, hogy a fiatal finn hosszabbítani fog a Mercedesszel, mivel a csapat is nagyon elégedett Bottas teljesítményével. Ne feledjük, ha a Spanyol Nagydíjon nem veszíti el motorhiba miatt a biztos harmadik helyet, akkor mindössze négy pontocskával állna Hamilton mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: