DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Tényleg komoly a Toro Rosso-Honda?

Megszokhattuk, hogy a Honda körül rengeteg szóbeszéd születik az elmúlt időszakban. Ám a Toro Rosso-Honda házasság kérdéseire adott válaszok nem igazán azt feltételezik, hogy csak légből kapott állítás.

Az érintettek feltűnően kitérő válaszokat adtak a Red Bull családjában, amikor a Hondával való jövőbeli együttműködésről kérdezték őket. Sem Christian Horner, Red Bull csapatfőnök, sem Carlos Sainz, Toro Rosso-pilóta nem cáfolta az értesüléseket, igaz, nem is erősítette meg. Amióta a Sauber bejelentette, hogy visszatáncol a Hondával való kapcsolatból és inkább a Ferrarival hosszabbít, sejthető volt, hogy a japán erőforrás valamely másik csapatnál azért kiköthet.

Végre egy versenyképesebb hétvégét teljesített idén a McLaren-Honda, kettős pontszerzéssel jelentkeztek a Magyar Nagydíjon, a megszerzett plusz kilenc ponttal pedig végre elmozdultak a konstruktőri utolsó helyről. Hornert megkérdezték, hogy a McLaren teljesítményjavulása hatással lesz-e a Honda és a Toro Rosso közti tárgyalásokra, a Red Bull csapatfőnöke, csak ennyit reagált: „Miféle tárgyalásokra?”

Elsőre vad pletykának tűnt, de gyanús a sok kitérő válasz


Hogy a Toro Rosso 2018-tól Honda motorokat használna és erről csütörtökön komoly tárgyalásokat folytatnak majd az érintettek. „Nem kommentálok pletykákat, kérdezze azt, akitől az információja származik. A Honda körül úgyis mindig sok a szóbeszéd, főleg mostanában, nekem nincs mit mondanom erről” – tért ki a válasz elől Horner.

Egyre valószínűbb, hogy a McLaren a Hondával folytatja 2018-ban is, most, hogy a harmadik specifikációs motor végre javulást mutat, ráadásul a Mercedes és a Ferrari elhárítja az együttműködést a csapattal. Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke szerint nem lehet csak úgy váltogatni az erőforrásokat. „12 hét alatt is motorszállítót válthatsz, de ha egy motor köré igazán ideálisan akarod megépíteni az autódat, akkor azt már legkésőbb szeptemberben el kell kezdened” – utalt a leendő döntésre a csapatfőnök.

Jövőre már mindkét istálló a japánok erőforrásával versenyez?

Mashashi Yamamoto, a Honda egyik motorsport-főnöke is a McLarennel számol. „A Honda a Formula-1-ben marad, méghozzá a McLarennel. Megvan a szerződésünk is. Nincs kétség, hogy velük akarunk maradni. Elégedett vagyok, hogy végre javulást tudunk felmutatni, ami javítja az együttműködésünket is” – fogalmazott a japán szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: