DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ferrari: Marad Vettel és Raikkönen is?

Jó ideje találgatások tárgya, hogy milyen lesz a Ferrari jövő évi felállása. Most a Scuderia nagyfőnöke Sergio Marchionne ejtett el néhány megjegyzést, amiből erős a gyanú, hogy Vettel és Raikkönen is marad.

Sergio Marchionne jelen volt a Magyar Nagydíjon, így a helyszínről élvezhette a Ferrari kettős győzelmét. Komoly utalást tett a jövő évi pilótafelállásra is, szerinte ugyanis jó eséllyel marad a jelenlegi duó az olasz istállónál és ebben a teljesítmény mellett az is szerepet játszik, hogy Vettel és Raikkönen baráti viszonyban vannak egymással.

Egyenesen arról szólnak a hírek, hogy Vettel a maradás egyik feltételéül szabta, hogy Kimi Raikkönennel is kössenek új szerződést. Ezt a Ferrari elfogadta, a hivatalos bejelentést a csapat hazai futamára, Monzára próbálják időzíteni szeptemberben. „Több, mint 50% a valószínűsége, hogy megtörténik” – nyilatkozta Marchionne vasárnap.

A helyszínen élvezhette a főnök a Ferrari kettős győzelmét


„Nagyon jól megvannak együtt, kockázatos lenne ezen változtatni. Meglátjuk, sikerül-e megtartani mindkettejüket 2018-ban, úgy vélem, ők is maradni akarnak. Monzában tervezzük bejelenteni a jövő évi pilótáinkat. Még semmit sem írtunk alá, de egy ideje megbeszéléseket folytatunk a pilótáinkkal és közel a megállapodás” – fogalmazott a Ferrari-főnök.

Mind Marchionne, mind a csapatfőnök, Arrivabene nagyon megdicsérte Kimi Raikkönen Magyar Nagydíjon mutatott teljesítményét, különösen azt, hogy mennyire tökéletes testőr volt Sebastian Vettel mögött, aki elromlott autójával is nyerni tudott, hála finn csapattársa remek vezetésének. „Nagyszerűen versenyzett. Egy csapat vagyunk Maranellóban, mind együtt dolgozunk”.

Vettel és Raikkönen jól kijönnek egymással, a jelek szerint jövőre is maradnak

„Ne feledjük, ő az utolsó Ferrari-világbajnok, ma megint megmutatta, miért is lett bajnok. Csak egy hozzá hasonló világbajnok képes így védeni a csapattársát, hogy abban nincsenek sem piszkos trükkök, sem feltartás. Ha Vettel mégis elmenne tőlünk, akkor majd találunk egy másik megoldást, az élet megy tovább és ez mégiscsak a Ferrari. De ha ránézel Sebastianra, ő már szinte olaszabb, mint közülünk sokan” – dicsérte mindkét pilótáját Marchionne.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: