DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff elmondta, min ment el Hamilton pole-ja

A Mercedes csapatfőnöke szerint háromszoros világbajnok versenyzője harcban lehetett volna a rajtelsőségért a 32. F1-es Magyar Nagydíjon, ám egy hiba megakadályozta ebben a britet.

Felemásan sikerült a Mercedes időmérő edzése a Hungaroringen, hiszen bár a pénteken még nagy fenyegetésnek tűnő Red Bullokat meg tudták előzni, a Ferrariktól azonban így is kikaptak. A világbajnoki címvédő gárda vezetője, Toto Wolff azonban így sem tart a maranellóiak tempójától, érzése szerint ugyanis a Valtteri Bottastól is elmaradó Lewis Hamilton esélyes volt a pole-ra:

„Az időmérő során folyamatosan fejlődtünk, és úgy érzem, harcban lehettünk volna a pole-pozícióért. De egyértelmű, hogy az utolsó előtti körében elkövetett hibája Lewis utolsó menetére is rányomta a bélyegét” – értékelt a szombati események végeztével Wolff, akinek szavait a Motorsport.com szakoldal. A szakember hozzátette: ki fogják vizsgálni, miért érzett a brit vibrációt az abroncsokban a Q3 során.

Bár Wolff nem aggódik a Ferrari sebessége miatt, Hamilton tart tőle, hogy a mogyoródi pályán képtelenség lesz előzésekkel előbbre kerülnie, így a Mercedes stratégáiban bízik. A csapatfőnök ellenben másképp lát jó esélyt a vörös autók megelőzésére: „A rajt jelenti a legjobb lehetőséget arra, hogy átugorjuk őket: az első kanyarig elég hosszú az út. Taktikai szempontból szerint nem sok lehetőségünk lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: