DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„A Hungaroring olyan, mint Monaco”

A Toro Rosso pilótái beszéltek arról, mi lehet a hungaroringi hétvége kulcsa. Sainz és Kvjat emellett felidézték a szép emlékeiket, amik a magyar pályához fűzik őket.

Borzalmasan alakult a Brit Nagydíj az olasz istálló számára, hiszen versenyzőik rögtön az első körben összeütköztek, amivel meg is pecsételték a hétvége sorsát. Sainz és Kvjat ezúttal javítanának, és egyetértenek abban, hogy az időmérő ismét nagyon fontos eleme lesz a következő fordulónak.

A spanyol pilóta a tavalyi emlékekkel kezdte nyilatkozatát: „Azt mondanám, hogy a magyarországi időmérő a szezonom egyik fénypontja volt. Imádom ezt a pályát, főleg a kvalifikáción! Elég őrült dolog körbemenni rajta. Emlékszem, hogy a 15. voltam az FP3-on, aztán hirtelen a semmiből életem körét futottam az intereken.”

„Negyedik pozícióban végeztem a második szakaszban - így ott voltam a legjobb tíz között. Ezt senki sem várta. Aztán a slickeket próbáltam ki a még nedves pályán, és hatodikként végeztem. Nagyon élveztem!” - folytatta lelkesen Sainz.

 toro-rosso-monaco-hungaroringhez-hasonlit-2017



A Toro Rosso versenyzője egy legendás pályához hasonlította a magyar aszfaltcsíkot: „A versenyen nem esett, tehát az nem volt különleges. Elég nehéz előzni, egy kicsit Monacóhoz hasonlítanám!”

Csapattársához hasonlóan Kvjatot is Monacóra emlékezteti a Hungaroring: „A pálya nagyon érdekes és kihívásokkal teli. Rendkívül szűk: olyan mintha Monacóban mennénk falak nélkül. Nagyon nehéz előzni, ezért fontos a jó időmérő edzés. Mindent a megfelelő módon kell kezelnünk, és akkor remélhetőleg tiszta versenyünk lesz.”

„Magyarországon szereztem meg karrierem első F1-es dobogóját. Nagyon szép emlékeim vannak arról a hétvégéről, és mindig jó visszatérni ide” - zárta gondolatait merengéssel az orosz pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: