DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Teljes a hungaroringi teszt felállása

Hétfőn a Renault és a Sauber bejelentéseivel kiderült, mely F1-es pilóták kaphatják kezeik közé a csapatok autóit a Magyar Nagydíj utáni kétnapos gyakorláson.

A Hungaroring még 31 évvel a megépítése után is tud újdonságokkal szolgálni: a pálya történetében első ízben rendeznek szezonközi tesztet augusztus 1-én és 2-án, azaz a Magyar Nagydíj utáni kedden és szerdán. Természetesen minden csapat képviseltetni fogja magát a gyakorláson, az aktív versenyzők közül azonban kevesen maradnak még nálunk a jövő héten is: mindössze hatan lesznek olyanok, akik rajthoz állnak a versenyen is.



Közülük a legnagyobb név a Ferrari ásza, Kimi Raikkönen, akiért szinte biztos, hogy rajongók ezrei fognak kilátogatni a tesztre, de Felipe Massa, Max Verstappen, Carlos Sainz, Danyiil Kvjat és Stoffel Vandoorne is autóba ül majd. Persze nem csak az ő köreiket fogja árgus szemekkel figyelni a szakma és a közönség: a Renault ugyanis megerősítette, hogy szerdán Robert Kubicának is lehetőséget adnak, első ízben egy 2017-es autó volánja mögött - azt követően, hogy többször is kipróbálhatta már az enstone-iak öt évvel ezelőtti gépét.

Mivel a csapatokat kötik a szabályok, hogy a négy szezonközi tesztnapon kettőn olyan pilótáknak kell lehetőséget biztosítaniuk, akik nem indultak még két futamnál többen, ezért hemzsegni fognak az ifjú reménységek a hungaroringi paddockban: érdemes lesz figyelni a Mercedes patronáltjára, George Russellre, a Ferrarit kormányzó Charles Leclercre, vagy éppen a McLaren tehetségére, Lando Norrisra.

A teljes hungaroringi tesztfelállás:

 

Csapat Kedd Szerda
 Mercedes  George Russell  George Russell
 Ferrari Kimi Räikkönen  Charles Leclerc
 Red Bull  Max Verstappen  Pierre Gasly
 Force India  Lucas Auer / Nikita Mazepin  Lucas Auer / Nikita Mazepin
 Williams  Felipe Massa  Gary Paffett
 Toro Rosso Carlos Sainz / Danyiil Kvyat  Sean Gelael
 Haas  Santino Ferrucci  Santino Ferrucci
 Renault  Nicolas Latifi  Robert Kubica
 Sauber  Gustav Malja  Nobuharu Matsushita
 McLaren  Stoffel Vandoorne  Lando Norris
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: