DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Tapasztalt kezdőnek számít a Ferrari reménysége

Antonio Giovinazzi mindössze februárban tette meg első köreit egy F1-es autó volánja mögött, azóta azonban már két futamon is túl van, ezért nagyon hasznos a Haas alakulata számára.

A GP2-es bajnokság tavalyi ezüstérmese, Antonio Giovinazzi élete lehetőségét kapta meg a tél folyamán, amikor a Ferrari bejelentette, hogy harmadik számú pilótaként foglalkoztatja majd a 2017-es szezon során. Ilyen minőségében először február elején vehette kezei közé a vörös csodát Fioranóban, egy hónappal később azonban a sors újabb lehetőséget adott neki: Pascal Wehrlein sérülése miatt a Saubernek mindenképp szüksége volt egy pilótára, aki helyettesíteni tudja a németet a barcelonai gyakorlások során, és a ferraris kapcsolatnak köszönhetően kézenfekvő volt a választás.



Aztán az F1-es szezon felpörgésével további feladatok vártak rá: Wehrlein sem Melbourne-re, sem pedig Sanghajra nem épült fel, így Giovinazzi versenyen is debütálhatott a hinwiliek színeiben. Amíg a szezonnyitón magabiztosan és hiba nélkül vezetett, Kínában kétszer is összetörte a C36-ost, ez azonban nem rontott megítélésén - olyannyira nem, hogy a Brit Nagydíjtól kezdve az olasz pilóta hét alkalommal kap lehetőséget arra, hogy vezesse a szintén Ferrari-motorokkal hajtott Haas autóját. A gárda csapatfőnökét, Günther Steinert már Silverstone-ban sikerült meggyőznie.

„Antonio remek munkát végzett. Ismeri a 2017-es specifikációjú autókat, indult már nagydíjon, és rengeteget tesztelt” - nyilatkozta honfitársáról a szakember. „Nagyon kiegyensúlyozott, de mindenekelőtt gyors. Ezt láthattuk tavaly a GP2-ben, nagyon érett a korához képest. Amikor beültettük az autóba, teljesen biztosak voltunk a képességei felől. Bizonyos szempontból kezdő, de mégsem. A Saubernél futott tesztjei, és két futama elegek voltak ahhoz, hogy értékes tapasztalatokkal gazdagodjon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: