DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Haas bejelentette jövő évi felállását

Nem várt sokáig a Haas istálló, hogy bejelentse jövő évi pilótafelállását. A sokak által a Ferrari „B csapatának” is nevezett gárda üléseire Grosjean és Magnussen mellett Giovinazzi és Leclerc voltak esélyesek.

Gene Haas megerősítette jelenlegi két pilótáját 2018-ra is, így jövőre változatlan összetételben vesz részt a nagydíjakon a Haas-Ferrari. Romain Grosjean és Kevin Magnussen is marad a helyén, külön előny az amerikai istálló számára, hogy a két versenyző egymással is elég jó viszonyban van.

„Jövőre ismételten a jelenlegi pilótáinkkal vágunk neki az évadnak, nem lesz változás. Bízunk a folyamatosság előnyeiben és abban is, hogy jövőre még versenyképesebbek leszünk. Kevin jócskán szerzett már pontokat idén, Romain ugyanezt tette. E pillanatban 29 pontunk van. Tavaly ilyenkor is pontosan 29 egységgel rendelkeztünk, ám nem szereztünk hozzá többet az év további részében. Most viszont, ha Abu Dhabiig sikerülne még 29-et gyűjtenünk, az igazán nagyszerű lenne” – vázolta a közeljövő terveit Gene Haas csapattulajdonos.

Grosjean és Magnussen is tovább bizonyíthat


Tavaly a Haas a Grosjean–Gutierrez párossal futott a jó eredményekért, de utóbbit év végén menesztette, mivel nagyon csalódást keltő teljesítményt nyújtott, egyetlen pontot sem szerzett a mexikói, a csapat mind a 29 pontja Grosjean nevéhez fűződött. A második szezon eddig erősebb, mint a tavalyi.

„Véget értek a mézeshetek, most jön az együttélés nehézsége. Az F1 nem könnyű dolog, nagy kihívás. Amikor minden második hétvégén egyre csak jönnek a versenyek, az ember látja az elúszó lehetőségeket és tudod, hogy még keményebben kell dolgoznod ahhoz, hogy elérd, amit akarsz” – zárta mondandóját a csapattulajdonos.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: