DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton, a turbórekorder - silverstone-i statisztikák

Hazai futamának valaha volt egyik legnagyobb versenyzőjévé emelkedett Lewis Hamilton, aki idén elképesztő módon már három "tökéletes hétvégét" teljesített, és akár két hét múlva elkaphatja Schumacher egyik fő rekordját is.

Hamilton ötödször nyerte meg a Brit Nagydíjat, ezzel beérte az e tekintetben legsikeresebbnek számító Jim Clarkot és Alain Prostot - rajtuk kívül Nigel Mansell is öt alkalommal nyert angol földön, csupán 1985-ös Brands Hatch-i sikere Európa Nagydíj néven futott. Hamilton mellett csak Prost rendelkezik öt győzelemmel Silverstone-ban, a brit pilóta zsinórban négy diadala viszont csak a pálya történetében egyedülálló, Clark ugyanis 1962 és 1965 között szintén legyőzhetetlen volt a Brit Nagydíjon, a versenyeket viszont három különböző helyszínen, Silverstone-ban, Brands Hatchben és Aintree-ben rendezték. Számos eltérő szempontból lehet tehát vizsgálni, hova is rangsorolható Hamilton 2014 óta tartó hazai menetelése.

hamilton_6



Az is figyelemreméltó, hogy Hamilton már megint grand slamet ért el egy versenyhétvégén, azaz a pole-t, a leggyorsabb kört és a győzelmet is megszerezte, miközben az összes körben az élen állt. Ezt a rendkívül ritka, tökéletes teljesítményt az idei szezon előtt csak kétszer érte el karrierje során, idén azonban négy győzelméből hármat is ilyen domináns stílusban jegyzett! Összesen öt grand slamje van már ezzel, amivel beérte Schmachert és Ascarit, és már csak Clark áll előtte, aki nyolccal rendelkezik. Hamiltonon kívül egyébként csak két pilótának sikerült valaha is hazai pályán grand slamet elérnie: Clarknak és Mansellnek, ugyebár szintén brit földön.

Hamilton emellett átvette a vezetést a silverstone-i pályán legtöbb élen töltött versenykör tekintetében (243-nál jár, átadva a múltnak Clark 210-es korábbi rekordját), valamint utolérte Alain Prostot a turbóhajtású autóval elért legtöbb F1-es győzelem tekintetében: immár mindketten 35-nél tartanak.

És persze 67. pole-pozíciója után már csak egyetlen egy további rajtelsőség választja el Michael Schumacher rekordjától az örökranglistán - amit akár a Hungaroringen be is állíthat.

Az idei Orosz Nagydíj után ismét két finn állhatott a dobogó, ez még csak az ötödik alkalommal történt meg a Formula-1-ben - ám az öt kettős dobogóból egyik sem volt még kettős finn siker.

hamilton2

A Mercedes 70. F1-es győzelmét szerezte.

Kimi Raikkönen a tavalyi Szingapúri Nagydíj, azaz 16 verseny óta először győzte le csapattársát a célban, amikor mindketten eljutottak a leintésig. A finn egyébként 3. helyezése révén a Ferrari történetének negyedik leggyakoribb dobogósává vált (36 pódiummal, holtversenyben Felipe Massával). Fernando Alonso (44), Rubens Barrichello (55) és Michael Schumacher (116) állnak még előtte.

Raikkönen legutóbb tíz évvel ezelőtt állt dobogón Silverstone-ban: azon a 2007-es futamon szintén ő és Hamilton osztoztak az első rajtsoron, szintén az 1. és a 3. helyen értek célba (bár fordított sorrendben), és szintén Hamilton csapattársa végzett közöttük másodikként.

Három versenyző is 50. nagydíjrajtjának mérföldkövéhez érkezett a hétvégén: Verstappen, Sainz és Magnussen.

hulk

Nico Hülkenberg 5. rajthelye (de már az időmérőn elért 6. pozíciója is) a Renault legerősebb szombati teljesítménye volt tavalyi visszatérése óta. A német pedig vasárnapi 6. helyével a legjobb célba érésüket is beállította ezen másfél éves periódus alatt. Mindezt a csapat F1-es debütálásának 40. évfordulóján, hiszen az 1977-es Brit Nagydíjon tűnt fel először a rajtrácson a gyári Renault.

Stoffel Vandoorne idén először győzte le az időmérőn Fernando Alonsót, a futamon pedig aztán idei legjobb eredményét jegyezte a 11. hellyel. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: