DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Jön a Spec-4 Honda-motor

A Honda tényleg egy percre sem áll le a kemény munkával, a harmadik specifikációjú erőforrás épp csak bekerült a McLarenbe, hozva némi javulást, máris tesztelés alatt a sokkal jobbnak ígérkező Spec-4-es.

Az év elején ígéretekkel tele volt a padlás a japán motorgyártó részéről, ám a valóság csak folyamatos kudarcokból állt. A hármas specifikációjú erőforrás viszont valóban hozott látható javulást, bár a világot még ez sem váltja meg. Korábban három tizedet vártak tőle, a pályán kellemes meglepetésükre négy tizedet mértek körönként, amit hozott az új motor.

A japán erőforrás azonban több pályán is 2-2,5 másodperces lemaradással kullogott, így volt is honnan javulni. Az új motort és az aerodinamikai frissítéseket már Fernando Alonso is megdicsérte, bár még mindig egyértelműen a leglassabb erőforrás a japánoké. Szerencsére a megbízhatóságon is sokat tudtak javítani, az utóbbi három versenyen nem volt motorhibájuk.

A Honda folytatja az utat felfelé, vagy ismét visszaesik?


A Honda F1-es főnöke, Yusuke Hasegawa elismerte, hogy már túlvan a tervezési fázison a folytatás, a Spec-4 erőforrás, amit még idén bevetnek a tervek szerint. „Mindig izgatott vagyok, amikor egy újítással jelentkezünk, mert könnyebbé teheti a pontszerzést. Természetesen még mindig jóval több kell tőlünk és a frissítéseinktől, hogy utolérjük a Mercedes és a Ferrari szintjét” – fogalmazott a japán szakember.

„Egészen biztos vagyok abban, hogy közeledünk a legjobbakhoz, ebből a szemszögből a fejlődési ütemünk most már jó. De ez kellene, hogy természetes legyen, hiszen van egy célkitűzésünk, amit el akarunk érni. Nem állunk meg a fejlesztésben, végre megtaláltuk az utat. A Spec-4 motor már 2017-ben bemutatkozhat, erősebb lesz, mint elődei. Nem követjük el azt a hibát, hogy nem használjuk a korábbi évek tapasztalatait, nem váltunk koncepciót, mint idén év elején. Már dolgozunk a jövő évi tervezésen is” – tette hozzá Hasegawa optimistán. A Spec-3-nál talán valamit eltaláltak a japánok, kérdés, folytatódik-e a fejlődés, vagy jönnek az újabb problémák?

Egyelőre kérdés, hogy pontosan hogy alakul a Honda jövő évi felállása, mert bizonytalanság merült fel a McLaren és a Sauber esetében is, felröppent már az a hír is, hogy a japánok egy harmadik csapattal is tárgyalásban állnak, ami a Toro Rosso lehet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: