DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Van egy dolog, ami eldöntheti a világbajnokságot

Bár a Mercedes több szegmensben is kezdi átlépni a Ferrarit, az olaszok F1-es pilótája úgy véli, van egy terület, ahol kifejezetten erősnek bizonyult eddig a brackley-i alakulat - és fontos lesz, hogy ők is előrelépjenek, különben lemondhatnak a vb-címről.

A Brit Nagydíj előtt Sebastian Vettel még 20 ponttal vezetett az összetettben Lewis Hamilton előtt, Silverstone-nak búcsút intve azonban már csak egyetlen egység az előnye - köszönhetően a Mercedes hibátlan versenyének, és a ferraris balszerencséjének. Ha nincsenek a verseny végi defektek, a vörösök akkor sem tudták volna felvenni a versenyt ellenfelükkel - de mind Hamilton, mind pedig Toto Wolff elővigyázatos a nagy szavak használatával és a világbajnoki címre való gondolással.

A Mercedes tíz versenyből nyolc alkalommal a pole-t is elhódította idén, Sebastian Vettel pedig úgy véli, egyértelműen az időmérős tempó az, ahol javulniuk kell a szezon második felében. „Talán igaz, hogy az utóbbi versenyeken erősebbek voltak nálunk, de a kulcsot az időmérő jelentheti. Képesek arra, hogy feltekerjék a motorokat, így pedig három-hat tizedet is hoznak rajtunk az egyenesben.”



„Ez Bakuban hét volt, Ausztriában pedig fél másodperc. Mi ezt nem tudjuk megtenni. Próbálkozunk, de semmi sem történik egyik napról a másikra. Nincs okunk a pánikra, de nyitva kell tartanunk a szemünket. Nagyon gyorsak, és több területen is előnyben vannak, melyeken nekünk dolgoznunk kell - akkor már másképp festhet az egész. Nem nagy dolog felismerni, hogy ha valaki előtted rajtolhat, az egész verseny másképp alakul.”

Vettel hozzátette, hogy továbbra is örül a Ferrari teljesítményének, emlékeztetve mindenkit arra, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül 2016 és 2017 között. „Tavaly nagyon, nagyon messze voltunk, az idei szezon nagy részében azonban hoztuk a Mercedes szintjét. Nem szabad elfelejtenünk, honnan jöttünk - mi tettük meg a legnagyobb előrelépést a csapatok közül.”

„A Red Bull azt hangoztatta a tél során, hogy idén ott lesznek az elejében, de ez eddig nem történt meg. Mindenki keményen nyomja, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat a Mercedeshez képest. Tudjuk, hol kell támadni, de nem lesz könnyű. Az autó nagyszerű, a versenyen ismét fantasztikusnak bizonyult, igaz, nem volt eléggé gyors - bár gyorsabb, mint azt az eredmények tükrözik” - tette hozzá Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: