Steward
Bognár Viktor
2017. szeptember 22. péntek
F1

Hamilton a defektek után félgőzre váltott

Lewis Hamilton drasztikusan visszavett a tempóból, amint értesült a Ferrarik defektjéről, nehogy a Mercedes is úgy járjon a hasonlóan elkopott gumikon, mint a nagy riválisok.

A Pirelli meglepő gumidefektjeiről szólt a vasárnapi Brit Nagydíj utolsó három köre. Először Kimi Raikkönen bal első kereke foszlott szét a futófelületnél, emiatt azonnal óvatosságból kihívták Max Verstappent is, aki szintén nagyon öreg, lágy abroncsokon futott hosszú körök óta és érezte is, hogy nemigen van tapadás. Vettellel ezt nem tették meg, neki még csapattársánál is látványosabban szállt el a bal elsője emiatt rengeteg időt veszített.

Az extra kerékcsere ellenére is dobogóra állhatott Raikkönen, Vettel többet veszített a gumiproblémával, egészen a hetedik helyig zuhant vissza a harmadikról. Lewis Hamilton kíméletesebben kezdett vezetni, amint észlelte az első gumik hólyagosodását, amikor pedig értesült a Ferrarik defektjéről, totálisan visszavett.

Vettel a csatában is elhasználta a gumikat, Raikkönen azonban nyugodtan futhatott

„A jobb elsőm hólyagosodott legutóbb is, most is voltak gondok az első abroncsokkal, de a csapat úgy vélte, hogy nem lehet belőle gond. Aztán amikor meghallottam a defektek hírét, gyorsan visszavettem még jobban. 50-60% közötti gázállással gyorsítottam ki mindenhol, egészen lassú voltam az utolsó két körben. Nagyjából négy másodperccel mentem lassabban, de szerencsére megtehettem, hogy nyugodtan hazahozzam a gépet, 19 másodperc előnyöm volt. Még ennél is mehettem volna lassabban, de nem éreztem, hogy szükséges lenne” – ismerte el aggodalmát Lewis Hamilton.

A Pirelli egyébként úgy gondolja, hogy Raikkönen és Vettel gumiproblémája nem ugyanazon okból következett be, a finn abroncsai közel sem teljesítettek annyi kört, ami gondot okozhatott volna, így nem lehet a túlzott használat a defekt oka. Abban is biztosak, hogy nem strukturális probléma okozta a kerekek ilyen mértékű elhasználódását. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?