Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 23. csütörtök
F1

A Red Bull főnöke ódákat zeng Hamiltonról

Ritka alkalom, amikor az egyik csapat irányítója az ellenfél pilótáját dicséri, a Brit Nagydíj után azonban ez most mégis megtörtént Christian Hornerrel és Lewis Hamiltonnal.

Talán idei legdominánsabb győzelmét aratta Lewis Hamilton Silverstone-ban: a legközelebbi rivális Ferrari is csak bottal üthette a nyomát, nem beszélve a Red Bullról, amelynek pilótái eseménydús versenye után a negyedik és ötödik hellyel kell megelégednie - a győztes a verseny után elmondta, hogy sikerült felülemelkednie a negatív szólamokon, melyek hétközi távolmradását firtatták a londo parádéról.

A brit pilóta az elmúlt hétvégén egy pole-pozícióra került Michael Schumacher 68-as rekordjától, beállította Jim Clark hazai pályás csúcsát, vasárnapi győzelmével pedig mindössze egy sikerre van attól Silverstone-ban, hogy utolérje Ayrton Sennát az egy helyszínen zsinórban elért győzelmek tekintetében. A brazil Monacóban tudott diadalmaskodni 1989 és 1993 között, Hamilton pedig 2014 óta legyőzhetetlen sajátjai előtt.

„Amit elért, az valami fenomenális” - idézte a Motorsport-Total Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét. „Egy ilyen rekordról hazai pályán mások csak álmodhatnak. Nagyon erős versenyt futott, nem vétett hibát, ebből fakadóan pedig megérdemli a győzelmet. Hornernek felvetették, hogy Hamilton ezzel a teljesítménnyel nagy brit elődjeit idézte-e, mire az így válaszolt: „Nehéz összehasonlítani azokat az érákat, mert a mai autók nagyon megbízhatóak azokhoz képest, melyeket Clark, Stewart és Hunt vezetett.”

Az idei a rekordok, és a rekordbeállítások éve (lehet) Hamiltonnál: Magyarországon beállíthatja, Spában pedig megelőzheti Schumachert, és ha negyedik alkalommal is bajnoki címet szerez, azzal illusztris társaságba kerül, hiszen Sebastian Vettel és Alain Prost volt még ilyen eredményre képes, többször is csak Juan Manuel Fangio (5) és Michael Schumacher (7) ülhetett fel a sportág trónjára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?