DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Verstappen néha még mindig izgatott csata közben

Az F1-es Brit Nagydíj legnagyobb csatáját két régi ismerős, Sebastian Vettel és Max Verstappen vívta - a kemény küzdelmet a holland nyerte, társa viszont úgy véli, néha még mindig hajlamos túlzásokba esni.

A Ferrari gumidrámái miatt ismét van miről beszélni a Brit Nagydíjat követően, melyben a verseny végéig talán Max Verstappen és Sebastian Vettel párharca jelentette a legizgalmasabb pillanatokat. A német hiába volt gyorsabb ellenfelénél, megelőzni nem tudta, bár bőszen próbálkozott: egy alkalommal a Stowe-ban be is szúrt mellé, ám a Red Bull-os agresszívan tartotta autóját, kiszélesítve a pályát - a következő kanyarban pedig a Ferrari csúszott le az aszfaltról.



Vettelnek később, a bokszkiállások alatt sikerült megelőznie riválisát, a verseny után azonban szóvá tette Verstappen viselkedését a Motorsportnak. „Nem mondom, hogy számítottam rá, de tudjuk, hogy néha izgatott az ilyen helyzetekben” - vélekedett a német. „Olyan keményen védekezik, ahogyan csak lehet, de egyszer mindenképp ragaszkodnia kell az ívéhez. Biztos vagyok benne, hogy le fog nyugodni, hiszen már elég régóta nem csinált ilyet.”

Amikor arról kérdezték a ferrarist, hogy szerinte Verstappen átlépte-e a határt, így válaszolt: „Nem, nem igazán, de lehetne rajta vitázni - mi hozta őt? A tényt, hogy felrobbant a gumim, senki sem láthatta előre. Egyértelmű, hogy gyorsabbak voltunk, hiszen elkaptuk a kiállások alatt. Nem harcoltunk senkivel, szóval rendben van. Már lenyugodott, így minden normális.”

A német kitért Bottasszal vívott csatájára is, amely közben elfékezte magát - a Pirelli szerint ez is közrejátszhatott későbbi defektjében. „A Stowe-ban hasonló volt a helyzet: belül voltam, és egyszer Max, másszor Valtteri ellen harcoltam. Úgy tűnik, a pálya nagyon széles ott! Végső soron ez nem osztott, nem szorzott, nem voltam szerencsés, de ez van. Nem volt problémám azzal, amit csinált.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: