DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz szerint egyértelműen Kvjat volt a hibás

A két Toro Rosso ütközése csak kiélezheti az eddig is érezhető problémákat a két csapattárs között. Kvjat kiütötte Sainzot a Brit Nagydíj első körében, amiért két büntetést is kapott az orosz, aki nem ért egyet azzal, hogy csak ő lenne a hibás.

Az egyiket már a futam során megkapta, ütközés okozásáért egy áthajtásos büntetésben részesült az egyébként is utolsó helyen álló Kvjat, de utólag még két büntetőpont is járt neki, így már kilenccel rendelkezik. Sainz szerint nem kérdés, hogy csapattársa hibája a karambol, de nem szeretné nagyon felfújni a dolgot, házon belül rendezné.



„Teljesen világos a kamera felvételei alapján is, mi történt. Mindketten pozícióért harcoltunk és helyet hagytunk egymásnak, majd az egyik autó elvesztette az irányítást és nekiment a másiknak” – kezdte elemzését Carlos Sainz, a vétlen pilóta. „Nem jó ez a csapatnak, de ez egy olyan megbeszélés és analízis lesz, ami köztünk marad” – tette hozzá a spanyol.

„Ha a helyzet kicsúszna az irányításunk alól, az olyasvalami, amit nem kívánok. Nyugodt vagyok, tovább kell mennünk előre. E pillanatban nem gondolok a Renault-ra, csak keményen akarom nyomni, hogy Magyarországon minél erősebbek lehessünk, amikor újra visszatérünk” – zárta nyilatkozatát Sainz.

A Sky szakértője, Pat Symonds csodálkozott a büntetésen. „Maga a baleset nem megbocsátható, de a büntetést nem igazán értem. Azért, mert visszatért a pályára? Kvjat csak egy utas volt, nem direkt ment neki. Carlos egy szuper jövővel rendelkező srác, Danyiilben már nem vagyok ennyire biztos. Egyáltalán nem újonc, sokkal jobban kellene vezetnie” – fogalmazott Symonds.

Közben megszólalt Kvjat is, az orosz szerint Sainz is vétkes volt a balesetben, mert tudhatta, hogy nem abból a szögből nem tudja jól bevenni a kanyart. "Hagyhatott volna elmenni és a következő egyenesben visszatámadhatott volna, de nem, ő odakormányozta az autót és elfogadta, hogy jó, akkor ütközünk. Egyáltalán nem értek egyet a büntetéssel. Oké, van benne felelősségem, de a másik autónak szintén van. Az első körben távol kellene tartania magát tőlem és akkor nem történik ilyesmi" - zárta érdekes nyilatkozatát Danyiil Kvjat.

Szerintetek érdemelt büntetést Kvjat?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: