DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo végigelőzte a mezőnyt Silverstone-ban

Az ausztrál pilóta kihozta a maximumot az RB13-asból, miután a mezőny végéről indult, csapattársa azonban légüres térben autózott az F1-es Brit Nagydíj nagy részében.

Sokáig csak a két Red Bull akciózott a pályán a silverstone-i futam során: Max Verstapppen remekül védekezett Sebastian Vettel ellen, Daniel Ricciardo pedig sorban vadászta le ellenfeleit, miután a rajtrács végéről indult, ráadásul a biztonsági autós fázis után elölről kellett kezdenie a felzárkózást, mivel lesodródott az egyik kanyarban. „Úgy vélem, hogy azok után, ami a restartnál történt, az ötödik hely volt a maximum - még ha tovább is tartott volna a verseny, akkor sem tudtam volna elkapni az előttem haladó srácokat” - nyilatkozta Ricciardo a Sky Sportsnak.



„Nagyon jó móka volt átvágni a mezőnyön, élveztem, és próbáltam némi műsoridőt elcsalni Lewis Hamiltontól, és magamat akartam a reflektorfénybe helyezni. Alig várom Budapestet és Magyarországot, de most éhes vagyok, ezért később találkozunk!” - játszott az ausztrál az angol „hungry” és „Hungary” szavakkal.

„Tudtam, hogy lassabb vagyok, mint ő, de próbáltam előtte maradni minden lehetséges módon” - utalt a Monaco óta először célba érő Verstappen Vettellel történt csatájára. „Szerencsére nem is tudott megelőzni minket a pályán. Pozitív nap volt, a versenyen jobbnak tűntünk, mint az időmérőn, meg kell értenünk, miért voltunk lemaradva a kvalifikáción. Boldog vagyok, hogy célba értem, és a negyedik hely nem olyan rossz eredmény.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: