DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Raikkönen: Előtte minden szépen alakult...

A finn F1-es pilóta kevésbé szenvedte meg csapattársánál, hogy tönkre ment a bal első abroncsa - második helyett így csak harmadik helyen zárt, azonban így is frusztráltnak mutatkozott a versenyt követően.

A Brit Nagydíj azon ritka alkalmak egyike volt, amikor Kimi Raikkönen minden szegmensben jobb teljesítményt nyújtott Sebastian Vettelnél. A finn stabilan tartotta második helyét Lewis Hamilton mögött, amikor egy rejtélyes gumihiba ütötte fel a fejét bal első kerekénél - a pilótának szerencséje volt, hogy bokszba tudta kormányozni az autót, így csak egyetlen pozíciót veszített Valtteri Bottas ellenében. Bár a harmadik hely nagyszerű eredmény tőle - Monaco óta nem állt dobogón -, Raikkönen nem igazán tud örülni idei harmadik top 3-as helyezésének.



„Addig a pillanatig többé-kevésbé minden a normális kerékvágásban haladt” - idézte a Jégembert a Motorsport. „A távolság megfelelő volt számunkra, de aztán nem tudom mi történt két körrel a vége előtt, a hatos kanyar felé haladva: az ’alagút’ alatt nem robbant szét, de egyszer csak elkezdett foszladozni a gumim.”

„Nem hiszem, hogy nekimentem volna valaminek, addig minden normális volt, és szerencsére vissza tudtam térni. Kicsit szenvedtem ezt követően, hiszen az abroncs folyamatosan csapkodott, de sikerült remek pozícióban célba érnünk. Egyfelől szerencsétlen voltam, másfelől pedig szerencsés, hiszen nem akartam volna, hogy az történjen velem, ami egy körrel később Sebastiannal. Nem tudom, mi lehetett a baj.”

Raikkönen a versenyt Lewis Hamilton mögött autózva töltötte, és nem volt esélye arra, hogy közeledni tudjon riválisára. „Nem volt könnyű érzés” - mondta a finn. „Egész hétvégén volt néhány hely, ahol nehéz lett a dolgunk, ma pedig minden úgy történt, mint pénteken. Próbáltam követni Lewist, és tartani a távolságot, de egyszerűen nem volt meg hozzá a sebességem. Másodikak is lehettünk volna, ezért vár még ránk némi munka. Jól rajtoltunk, de miután hátraestünk, nem volt esélyünk arra, hogy legyőzzük őket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: