DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Itt a Pirelli véleménye a Ferrari gumihibáiról

Egy kör különbséggel mindkét vörös autót gumihiba hátráltatta a Brit Nagydíj hajrájában - az F1 hivatalos abroncsbeszállítója már elkezdte a problémák kivizsgálását.

Kimi Raikkönen a második helyen haladva lassult le a Brit Nagydíj 49. körében, amikor bal első abroncsáról elkezdett leválni a futófelület, Sebastian Vettel pedig a negyedik pozícióban haladva kapott defektet a pálya ugyanazon szakaszán. A finn versenyzőnek szerencséje volt, és gyorsabban be tudott érni a bokszba - igaz, második helyett csak harmadik lett -, csapattársa azonban egészen a hetedik pozícióig csúszott vissza.



Persze a versenyt követően sokan elkezdték a Pirellibe döfködni a késeket, a gumiszállító egyik munkatársa azonban megpróbálta eloszlatni a ködös véleményeket a két Ferrari drámájával kapcsolatban. Az olaszok már meg is kezdték a sérült abroncsok vizsgálatát, az első eredmények pedig azt mutatják, hogy a két probléma teljesen eltérő okból következett be. Raikkönen gumiján ugyanis csak a futófelület sérült, és nem távozott a levegő az abroncs belsejéből.

Vettel gumija viszont defektet kapott, a sérült abroncs pedig szanaszét rongyolódott, amíg a német pilóta visszatért csapatához. A Pirelli azt vizsgálja, hogy nem egy körökkel korábbi elfékezés lehetett-e a ludas a hibában, amikor a ferraris Valtteri Bottasszal harcolt. A Ferrari elismerte, hogy meglepetésként érte őket a dupla hiba, annak ellenére, hogy tudták, mindkét pilóta keményen nyomta a verseny utolsó szakaszában.

Vettel a verseny után elmondta, senkit sem hibáztat a végeredmény miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: