DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Alonso: Csodálatos elöl látni a McLarent

Igaz, nem számított sokat, de Fernando Alonso nagyon örül, hogy a Q1-et meg tudta nyerni egy zseniális döntésnek köszönhetően. A spanyol a szurkolókon is látta, hogy örülnek a csekély sikernek.

A kétszeres világbajnok nagyot húzott csapatával, mikor a kvalifikáció első szakaszának végén feltették neki a száraz gumikat. Alonso a leintés utolsó pillanatában kezdhette meg a slick-eken a körét, amikkel végül meg tudta nyerni a Q1-et.

A spanyol klasszis így emlékezett vissza az első szakasz utáni pillanatokra: „Láttam a levezető körön, hogy az emberek nagyon izgatottak a lelátókon. Ez csak a Q1 volt száraz gumikon, de az embereknek látniuk kell néha a McLarent az élen.”

 alonso-elol-a-mclaren-2017



„Boldog vagyok, hogy örömet okozhattam, és a csapatnak is örülök. Néha csinálnak egy kis plusz munkát a sok motorcserével, de látni a McLarent az élen - annak ellenére, hogy csak a Q1-ről van szó - csodálatos dolog” - zárta gondolatait Alonso, aki az öröme mellett egy kicsit oda is szúrt csapatának.

A McLaren pilótája 30 helyes rajtbüntetést kapott, tehát az utolsó pozícióból vághat neki a futamnak. A spanyol elmondta, egy esős versenyen lehet esélye előrébb keveredni a mezőnyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: