DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Red Bull figyelmeztette a Mercedest és a Ferrarit

Daniel Ricciardo sorozatban ötödik alkalommal szerzett dobogót az F1-es Osztrák Nagydíjon, a Red Bull csapatfőnöke pedig felhívta az ellenfelek figyelmét, hogy még többre lehet számítani tőlük.

Bár a győzelem sorsába nem tudott beleszólni, Daniel Ricciardo teljesen megérdemelt harmadik helyet szerzett Spielbergben, az utolsó körökben kiállva a Lewis Hamilton jelentette nyomást. Az ausztrálnak ez már az ötödik dobogós helyezése volt zsinórban, annak ellenére, hogy paddock-hírek szerint a Renault is tévúton jár idei évre tervezett erőforrásával. Sőt, Ricciardo ez alatt az idő alatt ugyanúgy 85 pontot gyűjtött, mint a listavezető Sebastian Vettel - a tabellán azonban így is 64 egységnyi a lemaradása a némethez képest.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint lesz ez kevesebb is, köszönhetően annak, hogy számukra kedvezőbb pályák következnek. „Reméljük, hogy a soron következő, hagyományosabb helyszíneken lejjebb tudjuk faragni a hátrányunkat” - idézte a britet a Motorsport.



„Amikor a Mercedes arra kérte Hamiltont, hogy tekerje fel a motort, körönként 4-5 tizedet kaptunk, de még így is sikerült megtartani a pozíciónkat. Tíz másodperccel végeztünk a győztes mögött, biztonsági autó nélkül. Egyértelműen csökkentettük a lemaradást, és van még a tarsolyunkban. Mindenki borzasztóan keményen dolgozik. Remélhetőleg sikerül minél nagyon teljesítményt kicsalni az autóból, és ezzel egyidejűleg a motort is fejleszteni tudjuk majd.”

A Red Bull folyamatosan visz frissítéseket a következő versenyekre, Horner pedig úgy látja, hogy Ricciardo élete formájában autózik. „Ez az RB13-as - valakinek szerencsét hoz, valakinek nem. Daniel szerencsés volt vele, Max pedig kevésbé. Hihetetlenül vezet. Ahogyan Ausztriában versenyzett, egy hibát sem követett el. Az első kör zseniális, az előzése Kimi ellen necces, de sportszerű volt, az utolsó tíz körben pedig időmérős köröket futott.”

„A kettes szektorban apait-anyait bele kellett adnia, hogy Lewis ne kerüljön DRS-távolságba, vagy legalább 0,8 másodperc legyen a különbség közöttük. És megcsinálta. Nagyon nagy volt rajta a nyomás, akárcsak Kanadában, ő pedig tökéletesen végrehajtotta a feladatot. Öt dobogós helyezést gyűjtött, egy győzelemmel, olyan pályákon, melyekről úgy éreztük, nem igazán fekszenek nekünk. Az utóbbi három kiemelte a gyengeségeinket, ezért két harmadik és egy első hely igazán felemelő.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: